Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1281.

1281.

Igaz-e, hogyha ellenőrizhetetlenül mondasz nagyot,

igazából nem mondtál semmit, mert lehet,

lesznek, akik elhiszik és támogatóddá válnak,

hívedül szegődnek, de valójában magadat se

tudod meggyőzni mások elismerése nélkül,

ami a legszélesebb kört illeti és érinti.

Azaz vágyunk a nyilvános megerősítésre,

ámde olyat is szeretnénk előadni, amit még senki,

ami felfedezés, olyat még senki nem talált,

senkinek nem jutott eszébe, de nem a dicsőségért,

éppen ellenkezőleg, az ügyért, a témáért,

elterjesztéséért akarunk még nagyobb hírverést.

Nagyobbat, mint ami addig eljutott az emberekhez,

szenzációt, csodát mutatni, ígérni, mert ha

nem teszed, te, aki tényleg nagy titokra leltél,

nem fogsz érvényesülni, háttérben leszel

találmányoddal együtt, hiszen régebbiek is

felszínen kívánnak maradni, megtisztelten, pénzelten.

Eközben pedig meg kell birkóznod azokkal,

olyanokkal, akiknek semmi sem drága,

mondják a magukét lépten-nyomon,

sokkal kevesebbet vagy semmi igazat arról,

amire te tetted fel az életed és ahol sokra is jutottál,

de a kiteljesítéséhez az egész közösségre van szükség.

Itt lép be az igazságosztó módszer,

kellene belépnie jó esetben, ami egyébként éppen

sajátos mivolta miatt kevésszer valósul meg,

hogy csak olyat fogadnak el előadandónak,

mi előzetesen szabott követelmények próbáját kiállja,

anélkül nem léphet színre senki sem.

Legalábbis így volt ez korábban, egészen

addig, míg hozzá nem jutottak szabadon

elkölthető, akár eltapsolható javakhoz tulajdonosok,

az egész közösségi egységen, egyensúlyon

kívüli szabad szereplők, akiket nem kötött

túlélési törvény, takarékosság életerővel.

Hazugságot is pénzeltek, ha azt látták

érdekükben állónak, hamisan esküdtek,

ha kellett, szorult helyzetben, hogy kibújjanak

felelősség alól, maguknak sem bevallva, hogy rossz

úton játnak, lelkiismeretük elaludt, egész szellemi

birodalmak épültek megtévesztve valóságérzéket.

És ez már nem is a földre ígérte kicsúcsosodását,

hanem az égbe, ahonnan amúgyis hatásokat

jönni képzeltek, nem ismerve lényegét

egyetemes kölcsönhatásnak, melyet még ma is

csak kapisgálunk, miközben igyekeztek onnan

eredeztetett parancsokat végrehajtatni velünk.

Velünk, a néppel, átlagemberekkel, amikké

bizonyos szempontból mára már mindegyikünk

vált, de értelmes lényekként mégis meg tudjuk

őrizni magunk eredetiségünkben, kíváncsian

az újra, ha az ráadásul létszükség, de csak meggyőző

érvelést elfogadva, példákkal bizonyítva a hatást.