Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1287.

1287.

A nyelv minden, több, mint gondolnánk,

hiszen világteremtő szerepet is betölt,

miközben ugyanazt a világot valóságként adja elő,

s nemcsak nekünk, hanem közlésként mindenkinek,

hiszen más nyelvekre is lefodíthatóan működik,

s a mi nyelvünk régisége miatt más nyelveknek is alapja volt.

Nyelvünk a hazánk is, nemcsak mert megnevezi

a helyeket, hanem mert tudja, mik történtek itt,

miért érdekes, sőt szent némelyike, hogyan

tagolódik a terepasztal hegyekre, völgyekre, dombokra

és síkságokra, folyókat szólít elő és tavakat,

patakokat mindenfelé, otthonunkról beszél.

Melynek környezetét szántók dűlői, erdők,

szőlők, gyümölcsösök jelentik, s azt is tudjuk,

mely településen lakunk, onnan hova mennek

utak messze és közelre, soroljuk távolságukat,

és még az időt is számoljuk, amíg odaérhetünk,

s a gyalogláson kívüli eszközeinknek is van nevük.

Miket közlekedésre használunk,

másokat pedig a kézművesség terén,

ahová a konyha is tartozik, ételeink készítése,

a sokaság alapanyagokból, azokat meg kell termelni,

összegyűjteni, mindennek nyelvi tájékozottsági

állapotába kerülhetünk már gyerekkorban.

De egy ideig a legizgalmasabb közlések

a másik emberről szólnak, a többiekről, akik

közül egyként magunkat megtanuljuk látni,

vélni pedig eleinte ugyanazt, amit ők, aztán

önállósodhatunk elég nyelvi ismeret és lehetőség

birtokában, és akkortól már ránk figyelnek.

Vagy nem, s annyira nem, hogy ellenünk lesznek,

nyelvelnek ellentmondást nem tűrve, aminek

veszekedés a vége, s ha igazunk eldönthetetlen,

okosan elhallgatunk és megvárjuk a végét,

midőn kideríti az idő, kinek volt igaza, de a

butaság harcra buzdít, és el lehet veszni miatta.

A nyelv jó működtetése így a túlélés

legfontosabb eszköze, közeg, ahol érvényesül

a múlt tapasztalata és a jövő ígérete, csak

bízni kell mondanivalójában, hitet építeni érte,

miből erkölcs fakad, szabálytenger, melyen

hajózni a nyelvtudás segít, még viharban is.

Mindezt az anyatejjel együtt magunkba szívott

anyanyelvünk üdvösségének kell köszönnünk,

megbecsülve és megtartva e viszonyt, még ha más

nyelvek hoznak is előnyös újdonságokat, de azokat

meg kell szűrnünk idegenségük kiküszöbölésére,

magunkra fordítására törekedni éberen.

Örök kérdés, kihívás, elegendő-e az

anyanyelvünk adta világ, vagy túl kell látni,

lépni rajta, mit földrajzi és elvont értelemben

gyakorlunk is, néha túlzásba esve, távolabb szaladva,

mint mire van kifejezés, aztán meg beragadva

jelenbe, múltba, ezekben egyensúlyra kell jutni.