top of page
szilajcsiko

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1326.






                                  

1326.

 

Bevallva-bevallatlanul, mindenki keresi

a kapcsolatot a testi felépítés és a

szellemi létezés között, annak természetét

viszont csak kevesen tudják figyelembe venni.

 

Sőt, sokan nem is akarják, mert bizonytalanság

szülője lenne, nemtudásra világítana,

amit sötétségnek éreznek a gondolkodást

nem önálló területnek vallók, beállítók.

 

Hanem a világegységet összefűző eszközt

látnak benne, de úgy, olyat, hogy minket is elér,

avagy elérjük, működik bennünk, így isteni

teremtő eszköz áldásából részesülhetünk.

 

Legalább három tényező-szereplő ez tehát,

de akár még többre is rápillanthatunk később,

egyik a természet anyagi oldala, amely

tartalmazza a részecskevilág rejtelmeit,

 

másik a valószínűleg eme titokzatos

rezgés és hullám együttest felhasználni képes,

szellemi magasságokig felérő lelkiség

bennünk, azaz testiség irányítástól elvi

 

összefüggésig folytatódó agyműködés, és

a harmadik, mi nem független a másodiktól,

kapcsolódásunk a világhoz, szellem és anyag

megkülönböztetőjekénti egyedüliségként.

 

Egyértelmű, hogy e kapcsolatot a közömbös

szemléleten kívül a befolyásoló és a

hatást befogadó alkotja, bizonyos arányt

azért benne esetlegesen megengedve lenni.

 

Azazhogy majdnem teljesen a hatása alatt

vagyunk, önállóságunk inkább képzelgés szintű,

vagy a másik véglet, hogy minden tőlünk függhet, csak

anyagi létkorlátok szabnak határt nekünk itt.

 

S itt is alkalom szüli a tolvajt, mert ugyanazt

ugyanazzal véljük alakíthatónak, törvény

ismerete, miszerint mozog, működik, arra

is képességet ad, hogy létteremtést végezzünk.

 

Magyarán gondolattal belekontárkodjunk a

világ közeli és távoli rendjébe, álmot

teljesítve lényegében, túlságos vágyakat,

mintha az értés és létezés ugyanaz volna.

 

De nem az, mert még ha végtelenül kis lépések

által is, de kitoljuk halálunk idejét, az

nem változtat semmit életünk sajátosságán,

nem tudunk felülemelkedni elmúlásunkon.

 

Így aztán kénytelen-kelletlen szellemi világ-

teremtésre fanyalodnak, kik nem mondanak le

lelkünk végtelenségének lehetőségéről,

ami nagy vigasz itten és jó kilátás ottan.

 

 

 

 

 




 


23 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page