top of page
szilajcsiko

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1340.






                                  


1340.

 

Kanyarban kicsúszás határán autózónak

ne képzeld, ne mondd magad, mert az meg fog történni,

vagy már meg is történt, és annak köszönheted, ha még

élsz, hogy a hasonlatod nem igaz, sőt bizonnyal hamis.

 

Magáról ugyanis ilyet senki nem közölhet,

azt csak kívülállók állapíthatják meg róla,

baráti elismeréssel vagy bősz irigységtől

hajtva, hogy mennyire gátlástalanul sikeres.

 

Ez a kettősség áll a dolog mögött, amit lát

az is, aki jóakaróan figyelmeztet és

szeretné megakadályozni a tragédiát,

meg az is, aki reméli bekövetkezését.

 

Te melyik vagy e kettő közül, ki elköveted

a határsértést, bár sejted a következményét,

mégis megteszed sorozatban, egyre mélyebbre

csúszva a bajban, a féktelenség hasznaiban?

 

Csupán élvezed eredményességed előnyét,

vagy közben szenvedsz az alantasság módszerétől,

csörtetsz előre vadkanként sűrű bozótosban

és sajnálod szerencsétlen letaposottakat? 

 

Nagy a valószínűsége, hogy csak Pierként a

harctéren sebesülten feküdve és nézve a fellegeket,

vagyis az útmenti árokban mentőkre várva

tudsz gondolkodni ezen, nem most, még előtte.

 

Kudarcba fulladtan, szakadékba zuhantan már

láthatod a hátoldalát annak, mit műveltél,

most szükséges velejáró rosszként elfogadod,

felmentésnek veszed, hogyha magad kockáztatod?

 

Pedig nem az, mert úgy kell élni, hogy senkit ne sértsen

érdekérvényesítésünk, ami nemcsak saját

magunkra vonatkozik, mármint sem az érdek, sem

a sértés, hanem kapcsolathálónk egészére.

 

Elkerülhetetlen, hogy legyen nagy közösségek

szervezetének tapasztalt irányítója,

aki képes az egészet és tagjait élet

törvényére és értelmére figyelmeztetve

 

vezetni a többi hasonló szereplő tette

és sorsa figyelembevételével, legkisebb 

veszteséget vállalva s nyereséget célozva,

tévedést kizárva, mit csak együttesség ér el.

 

Együtt pedig nem táncolunk a szakadék szélén,

hogy odajuss, meg kell tagadnod értékeinket,

megtévesztetten veszélyben látva örömöket,

de ennek hasznát másvalakik fogják kinyerni.

 

Így aztán ne csodálkozz, ha elbuksz, inkább legyél

megfontolt, mint álmodozón könnyelmű, azok nem

is álmok, kísértések, vállalj nehézségeket, mikor

kell, munkát, ami biztonságosan végezhető.

 

 

 

 

 




 


10 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page