Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1342.

1342.

A mai világban, mely elég régóta mai,

a gond, sőt már baj, hogy elszakadt a természettől,

de nem úgy, ahogy erre utalni szokás, zöldet,

földet, élőt emlegetve s mesterséges fertőt.

Nem az vezet félre, visz mély szakadékba, amit

élelemelőállítás megváltozása jelent,

ipari termelés, szolgáltatás felfutása,

színvonal ez, amit tudás maga fölé emelt.

Még csak nem is az, hogy úgy megszaporodtunk mára,

bárhová megyünk, emberekkel találkozhatunk,

s alig van a tudománynak olyan ága-boga,

hogy ott ne kutatna jól fizetett tudóshadunk.

És már a hadi céllal keresett eredmények

is hamar átmennek polgári felhasználásba,

becsatolható a világ minden tehetsége,

ha máshol nem is, hát adja fejét sportolásra.

Minden felmerülő, vagy szorító kérdést, ügyet

hamar meg tudunk oldani, ha figyelem kerül

rá milliónyi felvetés között, bár a sorrend

már lehet üzletvezérelt, hogy asztalkám terülj.

Ám nem véletlen, hogy a jólétet a mese is

csoda általinak ábrázolja, belátatlan

folyamatokra utalva a lelki háttérben,

miről még csak nem is tudhat az avatatlan.

És itt jutunk vissza emberi természetünkhöz,

amely megingott előbb, mikor lehetőségek

nyíltak nem figyelembe venni, szembe fordulni

vele büntetlenül – bár lelkiismeret éget.

Aztán el is tűnt a szemhatárról, mert fölüle

hoztak be köztudatba emberlét-irányítót,

a csillagokat, kiolvasva üzenetüket,

addigi hitelvüket, rendjüket felülírót.

Olyan közegbe, állapotba, magas szférába

szállt fel a legfontosabb döntések alapzata,

hol semmi megfogható, valós szilárdság nem volt,

csak képzelet szülte rege, mítosz, istenhaza.

Amúgy gondolkodás tud következetes lenni,

s akkor az elmozdíthatatlan útjelző oszlop,

de megfoghatatlanként veszélyforrás is lehet,

olyanoktól, kiknek lelki egészsége bomlott.

És erre van esély, különösen ha gazdagság

elveszi az eszét, elbizakodottá teszi,

a szerencséjüket álnoksággal vagy fegyverrel

elősegítőket, s bűn az erkölcsöt megeszi.

Féktelenné válik fantázia, nem szab határt

semmi valóságos, mígnem kifogy a létezés

tüdejéből levegő, szívéből vér, elbomlik

bizalom, s új ég, új föld szítja létezés hevét.