Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1346.
1346.
Alig gondolunk bele, még tanítás közben sem,
mennyit változnak a történelmi eszményképek,
különösen a vallással kapcsolatosakat
tekintjük állandóknak, de ott sem minden örök.
Aki évszázadokon ugrik keresztül, képek
segítségével teheti meg talán legjobban,
a rögzített táj, várak, templomok bizonyára
átalakultak, lerombolódtak, máshová is
elkerülhettek, nincs garancia, hogy minden ott
maradt, ahová az emléküket helyezzük, mert
minden új hatalmi szerveződés igyekezett
maga köré rendelni a múlt híres ügyeit.
Így van ez ma is, ádáz verseny folyik, hol legyen
a világ központja, s legfeljebb megosztják egymás
közt, hogy minden nagynak jusson valami előnyös
emlék művészet, tudomány, pénzgazdaság terén.
Így pedig műemlékekkel van tele a világ,
meg aztán egyre-másra növő városcsodákkal,
ikonikusnak mondott épületekkel, látvány-
elemekkel, mik ikonosztáza a mi lelkünk.
Nem győzzük már látogatni mindegyiket, nincs is
rá mindegyikünknek pénzünk, de nem baj, van fénykép,
mozgókép, híradás, beszámoló végtelenül,
hogy időnket csámcsogva áldozzuk rájuk folyton.
Figyelmünket, amit szabadidőnkben használni
tudunk, ennek irányítása tehát arra tör,
hogy legyen, támadjon bennünk nagy kívánság és vágy
a gazdagság valamilyen istenítésére.
Melyet persze szükségszerűen ma sem érhet el
mindenki, így megmarad a különbség érzése,
ami azért hasznos, mert képekkel megpróbáljuk
pótolni, azonosulva vele, kitölt minket.
Így volt ez régen is, de még jobban, a pórnép nem
is gondolt rá, hogy ő is élvezhetné, amit
a nagyurak, de az akkor azért sokkal-sokkal
törékenyebb állás volt, életükkel játszottak.
Hadseregben való szolgálatuk volt a tétel,
mit kiemelkedő jólétük fejében kellett
nyújtaniuk, míg ma a háttérben megbújhatnak
féktelenül gazdagok, zsoldosok vigyáznak rájuk.
Régen püspökök is voltak hadvezérek, ma csak
ritkán látjuk, inkább háború utáni filmben,
aki meghatározza a hadmozdulatokat,
de csatát már élőben adnak, mintha ott lennénk.
És az istenítése sem marad el kiemelt
személyeknek, akik épp a rávilágítástól
lesznek felülmúlhatatlannak látszók, ideje
térdelnünk előttük, bár teljesítményük kétes.
Comments