Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1350.

1350.

Szoktál-e beszélgetni magaddal úgy igazán,

vagy legalább felszínesen érintve dolgokat,

van-e néha egy odavetett szavad, hogy jó volt,

vagy szemrehányás mulasztásért, kishitűségért?

Vagy úgy rohansz a mindennapokkal tova,

mintha a célhoz vezető út tudatlan lenne,

a te hozzáadásod nélkül tudna vezetni,

s amerre kanyarodik, neked azt kell követned?

Vagy azért mindig érzed üres lelked legmélyén,

vagy a teli tetején, hogy sok közöd van hozzá,

miként alakulnak a dolgok most s mindörökké,

bevallva-bevallatlanul, de tőled függ minden.

Vannak önmaguktól megvalósulni látszó, de

valójában begyakorlottságból eredezett

mozdulataid és folyamataid, ne becsüld

alá ezek jelentőségét, korábbi beszéd

eredményei magaddal, mire nem emlékszel,

és itt tornyosulnak jelen tervek és vágyak,

ezek megvalósításához állandó ész kell,

amit csak önbeszéddel tudsz működve tartani.

Azaz a társalgás látott és felderíthető

lehetőség kihasználása érdekében most

és a jövőben, közted és a világ között, s így

rajtad folyik keresztül életed szentelt vize.

Jóváhagyod sorsod, csak hallgatólagosan, ha

nincs benne kiugró fordulat, de ha igen, hát

előtör a kétség, felizzik szenvedély, érdek

vagy csak érdekesség hoz kis vagy nagy izgalmakat.

Legjobb végigzongorázni az összes kifutást,

mielőtt a legjobbat kiválasztod, s ez mehet

igen gyorsan is, mintegy érzésre, amikor már

előtte tudod a megoldást, hogy látnád végét.

Mindebbe a gyerekkori, fiatalkori sok

élmény is belejátszik, és azokat

néha külön kezelésben kell részesíteni, hiszen

már megértél rá, hogy rendes helyére tudd tenni.

Voltak, akik mintha ellenségként tekintettek

volna rád, s most kideríted, nekik volt igazuk,

amikor kizártak valamely folyamatból, vagy

ellenedre szerveztek meg perdöntő eseményt.

Sőt ország-világ is más színben tűnik fel,

nemzet és egyéb közösségi alkalmak, mikor 

okosabb fejjel újragondolod, ami történt,

nagyobb összefüggések szerint közömbösítve.

Azaz nem kárhoztatva tiéidet s magadat sem,

de a jogos dicséretet sem megspórolva a

jól alakultaktól, belső beszéd ez, melynek hangja

leginkább bizonyítja, hogy részt veszel a létben.