Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1351.

1351.

Fáradtságunk egész nap a homokóra alján

gyűlik, halmozódik, s az alvás megfordítja azt,

reggelre átperegve megújítja önmagát

a testünk és lelkünk, átszűrve frissen ébredünk.

Felkeléssel ismét felülre kerül, mi estére

elfáradhat, amit tevékenységünk úgy okoz,

hogy a szellemi teljesítmény is jól kifáraszt,

nemcsak testi munka, strapa tesz erőt üressé.

Bár úgy-ahogy látjuk, érezzük, mitől fáradunk,

de sokszor mégsem értjük, hogyan esik meg velünk,

mert hiszen milyen öröm valamit megcsinálni,

a lelki élmény miért nem old fel eltikkadást?

Sőt, aki ülőmunkát végez, az is elfárad,

pedig hogy vágyik kicsit leülni, megpihenni,

aki lapátol, ás vagy egyébként feszít izmot,

egyértelmű, hogy mindebben ébrenlét a ludas.

Mintha minden arra terelne bennünket nappal,

hogy az éjjelt kényszerüljünk alvással tölteni,

mi csupán nekünk jelenik meg tudatos célként,

de valóságosan ilyen módon élhetünk meg.

Úgy vagyunk felépülve, hogy anyagunk határos,

a napi ritmus elősegíti működését,

testi-lelki téren csak addig képes

teljesítményre, meddig edzettsége engedi.

No, de mi az az edzettség? Frissesség is persze,

de akkor az honnan van? Biztos nem az alvástól,

mert az csak a meglévőt rendezi újraképes

állapotba, hatásunk lényegünkben rejlik.

Élet ez a legmagasabb szintre emelkedve

az élővilágban, annak minden jó elemét

beépítve, felhasználva, ami visszamegy az

első élőlényre, a rendezett állapotra.

Ez az összevisszaságból, mit egy vulkán mutat

lávát kilövellve, célra szervezetté válva

sorra-rendre beteljesítette azt, már akkor,

kidobva a salakot, s beszippantva, ami kell.

És e váltakozás közege maga az élő

valami volt, valakivé évmilliók alatt

válva, akik mi vagyunk, de pihenés kényszerrel,

amit egyedül az alvás tud teljessé tenni.

Helyzetünk nehezíti egyedülálló személy

mivoltunk, amit tudatunkkal építettünk fel,

látjuk magunkat a természet résztvevői közt,

sőt, közben az egész világ értelmét keressük.

Elképzelt létalkotó és fenntartó szellemét,

aki ennélfogva bizonyára sosem pihen,

s felugorva eme csábító gumiasztalra,

istenmagasra repülünk, s álomba zuhanunk.