top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1363.






                                  

          


1363.

  

A nemzetért tevőt nem értik korunkban, üres

lett számukra ez az eszme, ami valóságot takar

egyébként, olyan műveltségi egységet,

hogy nélküle csak hamis tengődés lett az élet.

 

Mert már ellene is fellépnek régóta pénzen

vett erők, melyek zsoldoshadsereg  mintájára

segítenek leigázni a kijelölt céllal

nem egyetértő és ellenálló nemzeteket.

 

Ezek a megrendelők már új szerveződésnek

állítják be magukat, mintha életképesebb

lenne, mint a régi nemzet, az eredmény miatt,

amit tehát kétséges eszközökkel érnek el.

 

Ez pedig a gazdálkodás előnyös módszerét

terjesztené ki eddigi környezetén túlra,

világegészre, ami önellentmondás, mivel

éppen világunk kis részeinek összhangzata

 

volt eddig a siker záloga, ahogy követtük

a jobban teljesítőt, jutalmaztuk, szerettük,

de annak a többihez viszonyítva láttuk,

attól még állaga fejlesztésre szorulhatott.

 

De ha egy testté áll össze, egy központ irányít

egész világgazdaságot, nem tűnik fel tévút, 

megáll a haladás az ahogy volt szinten, elég

csak önvállveregetve kritikát elfojtani.

 

Ebben áll a nemzetellenesség mozgatója,

mert mely szerveződés úgy céloz meg egyetemest,

hogy elkülönülve a többiektől, értékek

mentén méri meg magát üdvösségért harcolva.

 

Nem valami szebb jövő ígérgetésével, vagy

a vészteljesség fenyegetésével kívánja

beteljesíteni a legszebb emberi álmot:

elődök szép mintájára megélni és halni,

 

hanem önmagából kiindulva lehetőség

terén mindenoldalú vizsgálatot végezve,

amiben megengedi mindenkinek érdemet

szerezni, azért jutalmat kapni, de nem egymás

 

kárára érvényesülni, ebben áll a titok,

hogy az emberek nemzettagok, azonos nyelven

beszélnek, hasonlóknak örülnek, teljesítik

örökölt feladataikat és az újakat. 

 

Emberségesség magasságában, de egyéni

szinten, kis közösségüket átlátva és abban

bízva, annak előnyeit, jellegét élvezve, és

nem távoli bizonytalan célokért áldozva.

 

Ez az öncélúság lesz leghasznosabb bolygó

szinten, hiszen úgy kapcsolja be a helyi erőt,

hogy nem rombol le vele sehol semmit, okosabb

is lehet elődeinél tudományt bevonva.

 

 

 

 

 




 


Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page