Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1364.

1364.

Fiatalon a befogadás élmény öregen

a kibocsátásé kell legyen, lenne, ha lenne

rá alkalom, lenne helye, módja, intézménye,

mint volt egykoron, nem is oly régen, szükség szerint.

Honnan fogad be és mit a fiatal, csakis az

érettől és érettet, személyt és tudást nézve,

érdekeset, ami csak értékétől lehet az,

szigorúan megmérettet, jó biztonságosat.

A legkisebbe ömlik be a külvilág épp a

legnagyobb sebességgel és mennyiségben, amit

természetesnek veszünk, felelünk kérdésére

aztán türelmesen, mert kérdésre kérdést halmoz.

Egy idő után szabadul lelke tudatlanság

fogságából, és akkortól kezdi a tanulást

igazán, messzebbről véve, már más eszközökkel

a tudást, mint addig, hatékonyságot keresve.

De csak kiemelkedő tehetség esetében

megy így, egyébként a környezet adagolja, s nem

mindig életkori állapotnak megfelelő 

módon a tájékozódás szellemi oldalát.

Az anyagi oldalhoz oda kell menni közel,

felkeresni a távoliakat, megmártózni

az eseményekben, hogy tanulságot lehessen

levonni belőlük, s ez már az ifjúkor dolga. 

Ámde ebben meg éppen szellemi téren mélyre

evezők szenvednek hiányt, a könyvmolyok, mondtuk

régen, de ma ez már nem nagyon érvényes, hiszen

a könyv helyére képernyő került sok-sok képpel.

Azon pedig a színes mozgás lenyűgözi a

fiatal lelket, olyan helyekre eljutva,

olyan történéseket nem felidézve, hanem

egyidejűleg átélve, mire nem volt példa.

Mármint korábbi évszázadokban, évezredek

során, de felmerül ennek értékelésében

látszólagosság átka, a mintha világ, mert a

valós élmény helyettesítése káros lehet.

Erre még nincs tapasztalat, hogy boldogul az így

felnőtt nemzedék, de bízzunk az emberi erős

alkalmazkodási képességben, igazodjunk

hozzá tudás-átadásban, őrizve a múltat.

Hogy írásbeliséget ne dobjon ki az ablakon

az üzleti élet, amely beletenyerelt az

oktatásba, de méginkább a szabadidőbe,

felgyorsítva az írás nélkül megspórolt időt.

A szóbeliség is őrzendő, a sok más nyelven

elérhető csábítástól, csorbul anyanyelvi

beszéd, lefokozva rövid érzelmi kitörés

trágárságára, és csökken egymás megértése.

Ha van egyáltalán mondanivaló, mert közös

élményt külön szerző gyakorlattá vált a könnyen

elérhető látszólagosság, és kísértésnek 

nehéz ellenállni, ha ez közösségi alap.

Kik hát ma a tanítók, ha mindent csak mozgókép

közlése által kezdtünk el befogadni, kik a

kibocsátók, közlők, hacsak nem az újdonságot

legkönnyebben elsajátító fiatal lelkek.

Még bizonyára nem érettek, de sikeresek,

és elveszik a helyet a megfontoltságon már

magukat átverekedőktől, az öregektől,

akik így magukra maradtan füstölöghetnek.

Tanulni, befogadni kell tehát nekik ismét,

tovább, hogy kivívják megfelelő helyüket a

stafétafutásban, tőlük vegyék át utánuk

futók a botot és vigyék tovább a cél felé.