Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1427.

1427.

Óvjuk-e széltől gyermekünket, és különösen

lelki terhet ne rakjunk rá, s így életkorának

megfelelő nehézségekkel találkozzon, nem

egészen kezelhető ügy, nem kézben tartható.

Rögtön kicsúszik belőle, mihelyst nem figyelünk

eléggé a kétirányú megfelelésre, mert

képtelenség ellenőrizni minden fellépő

hatást, és a befogadást sem szabályozhatjuk.

Ezt a kettősséget szenvedi el a gyerek, de

inkább csak kevesebb rossz esetben, előnyére

válik viszont a túlnyomóban, mikor felépül

benne és tovább növekedik alkalmazkodás.

Az inger–válasz folyamatban születő összes

eredményből nem mi fogjuk kiválogatni a

használhatót és használhatatlant, hanem épp ő,

aki helyett nem élhetjük át az ő életét.

A jó—rossz skála két szélső értékét tudjuk csak

megragadni, ám a köztes árnyalatokra is

szükség van, ráadásul egyik véglet nélkül a

másikról sem születhet érvényes tapasztalat.

Az élet szépsége, öröme, értelme nem áll

elő önmagában, kell hozzá a fájdalom és

halál, bánat és veszteség érzése is, viszony

tudatosítása köztük, s törekvés iránya.

Ha nem tudom, hogy mit kell elkerüljek, nem fogom

elkerülni, mert ismeretlenként jelentkezik,

és ha látom magam körül boldogság mintáját,

hamarabb veszek rá irányt, s elérem reménnyel.

Határozottság, magabiztosság átáradó

lesz, tétova bizonytalanság észrevehető

rajtam, sokkal célszerűbb hagyomány útján járni,

mint kipróbálatlan hozzáállást gyakorolni.

És hát bíznunk kell a felénk áradó szellemi

erőben, amit beindítunk minden cselekvés,

történés közben, több ez egyéni akaratnál,

és felnőttnek, gyereknek egyaránt nagy segítség.