Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1432.

1432.

Ugyan miért nem egyszerű az életünk nekünk,

s teszi tönkre elérhetetlen utáni vágyunk,

vagy a megszerezhetőnek fáradságos útja,

gyors változás, hogy hosszú időt pillanatnak látunk?

Annakidején, amikor a mai életet

kitaláltuk, több nemzedékre jól el volt osztva

feltaláló működtetés, megőrző átadás,

kinővén a földből, nem volt gond ruhára, kosztra.

Valahogy azonosulni tudtak cselekvésben

a mára már igen szétszakasztott mozzanatok,

Istent segítségül hívás, mély összpontosítás,

testi munkateljesítmény s lelki indulatok.

Természetesnek vették a begyakorlás sorát,

hogy mesterré csak hosszú évek után lehetnek,

megfigyelték, kinek mihez van kézügyessége,

kötelesség-tevéshez kelesztettek jókedvet.

Élő jelképekkel látták el eszközeiket,

aminek alakjához csillagég adott mintát,

a tartalmát megtanították meséléssel is,

belátva, hogy egyszer fenn, másszor lenn, mint a hintán.

És csak valóságos és hasznos volt kitűzött cél,

észrevett rossz irányból rögtön visszafordultak,

a szív kívánságainak engedelmeskedtek,

éveik gyarapodván nem feledték a múltat.

Ez az egyszerűség csak önmagából adódott,

világunk értelmét nem kívülről magyarázták,

így annak tagadására sem költöttek erőt,

boldog szakaszokat éltek, majd fogtak új pásztát.

Lehetne ilyen életünk nekünk is, nem vitás,

de ahhoz bátor, igaz gondolkodás szükséges,

nem elhazudva annak kis és nagy eredményét,

taszítva keserűséget, bevonzva, mi édes.

Megszüntetve csavaros bonyolult elméletet:

kevesek rosszát sokak nyakába rakni üdvöt,

mindenkinek kelljen keresni, s csak mit talál,

legyen érték, égjen arannyá, ne hagyjon üszköt.