Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1434.

1434.

Mit kezdjünk érzékelésünk számára megnövelt

hatásokkal, mesterségesen alkotott színek,

szagok, alakzatok tekintetében fokozott

befolyással ránk, akiknek természetes úton

kialakult képességeit meghaladja, sőt

sokszor lerombolja a nagy tömegben érkező,

sosemvoltat közvetítő olyan ábrázolás,

aminek valamilyen hátsó szándéka is van?

Feldúsult történelmünk utolsó századai

csőstől mutatják a hasonló kezdeményeket,

kezdve a festészet élethűségével, amit

aztán fényképezés sem tudott kiszorítani.

Ugyancsak nagy divat lett színházi előadás,

sűrítetten bemutatva életünk ragyogó

vagy árnyoldalait, s ennek szükségességét sem

látjuk cáfolva ismételhető filmek által.

Még az írásművek is virágzanak tovább ma,

szeretünk verseket, és még inkább regényeket

olvasni, bár az élőszó és mozgókép dömping

elárasztja olcsón, könnyen mindennapjainkat.

Arra kell tehát figyelnünk ebből tanulságként,

hogy a festészet, szobrászat, költészet: művészet,

a műalkotás nem gépies világismétlés,

mint amivel manapság elárasztanak minket, 

hanem olyan emelkedett emberi teljesítmény,

aminek befogadása, élvezete lelki

többlettel járul hozzá erkölcsi életünkhöz,

emberségünknek lényeges szép összetevője.

A mai kütyük és gazdáik nyújtotta napi

betevő falatként ránk zúduló áradatot

ezért ilyen szemmel kell néznünk, bátran bírálni

alacsony színvonalát, elvetni károsságát.

Nagy költők, művészek ritkák, és művük örökké

fennmarad, amint a tudomány találmányai,

s igazán hasznos alkalmazásuk időtálló,

merjük hát választani a jót, hogy megmaradjunk.