Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1471.

1471.

Nekünk a gondolkodó magyarokkal azért kell

törődnünk, mert, mivel mások nem értik meg őket,

elveszhet az emberiség számára az a sok

megoldás, amivel túléltünk hosszú éveket.

Évezredeket inkább, azt is tízesével, sőt

százasával, mert a népünk folytonos, nyelvében

bizonyosan, és hát műveltségében is, csontok

pedig egyértelmű azonosítást nyújtanak.

Bizonyos nagyarányú mozgással az elején,

és a közelmúltban szintúgy, de az előző

hagyott nyomokat a visszatérőkben, vagy ide

tévedőkben, kiknek szándéka nem szolgált békét.

Akik manapság jönnek haza többnyire önkéntes

távoztukból, nagyjából azt hozzák vissza, amit

innen magukkal vittek, de segíthetnek kissé

megértenünk messzebbi népnél tapasztaltakat.

Gondolkodóinkon ne ma élőket értsünk, – mert

őket bármily eszességükben elvakíthatják,

hogy mik, nem kell ecsetelni, hiszen nem könnyen él

senki, – hanem időtállónak bizonyultakat.

Akiknek nevük nincs ugyan, de minden találmány

valaki fejében született, ők az igazi

nagy emberek, kortársaikra s utódaikra

hatók, újdonság javaslatuk máig termő.

Nyelvünk pedig magyarázattal szolgál, hogy miként

jutottak tudás birtokába, örököltük a

módszert, nekünk sincs más dolgunk elegendő ésszel,

mint folytatni az alkalmazkodást a világhoz.

Amelynek teremtődése velünk látszik csúcsra

jutni, mit nagyképűség lenne kijelenteni,

ezért tulajdonítjuk olyannak végsősoron,

hogy fölényét ember ne tudja kétségbe vonni.

De onnan vissza kell jönnünk magunkhoz a földre,

hiszen kudarcot vallott minden felsőbbrendűség,

viszont hihetjük, gondolkodó magyarokként a

tudás elevenébe bevág még ősszent nyelvünk.