Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1486.

1486.

Újnak örülni igazi kegyelem, szeretet-

áradás bizonyossága, mert olyan jön, ami

még nem volt, világra, megismerésében minket

részeltet a sors, az élet, vagy maga az Isten.

Vagy tevésében, ami még emelkedettebb, mert

rajtunk is múlik, hogy kezdeményezzük bátran,

mert kétségek között csak ismétlődésekig fog

jutni az eredmény, inkább eredménytelenség.

A rossz sosem új, de lehet annak hiánya is,

mulasztás, hogyha a folyton előfordulónak

nem vagyunk képesek új arcot, fényt kölcsönözni,

minek megvilágításában tündöklik a lét.

Kilépve az örökösségből, egyéni burkot

ránk erőltető elrendelésességből, gazdag

és virágzó mezőn fickándozhatunk, jóléti

örömök mentén gondolkodva a szép jövőről.

Így pedig percenként feltámadhatunk akár, és

megnyergelve az időt, pillanatok hátán,

mélységek tetején járván, sokkal többet nyerünk,

sokkal jobbat tudunk, s örömhírként újságoljuk.

Egymás felé, természetes odaadás-hévvel,

a legtávolibb múltig érő visszatekintő

tisztelettel hangunkban, mely értelmesen zengi

a hálaéneket éppen megszületendőért.

Biztatás mindez bennünk, bizalom, bizonyosság,

hogy tökéletesség útját járjuk, megfelelve

a korszak nyújtotta lehetőség-elvárásnak,

kívánságokat teljesítve lelkesedéssel.

És nem elsiratva az előzőeket, hanem

emlékhegyekként megőrizve tekintve szét csúcs-

ormukról mint nélkülözhetetlen szükséges,

minket építő hozzájárulás sok kincsére.

Nem szenvedést okoz tehát a továbblépés, és

nem is az ismeretlenbe történik, feltámadt

lelkünk előző énünk folyománya, jövőnknek

betöltője, s így képes minket boldoggá tenni.

S az legyen új ebben, ami eddig még nem volt,

hogy a mindenki boldogságát is megcélozzuk,

nem rekesztve ki belőle senkit, feláldozva

sokakat kevesekért, hanem egységbe forrva.