Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1493.

1493.

Leszabadultunk a fáról és felszabadultunk

megszállás, elnyomás alól, megszabadultunk a

hiteltörlesztéstől, beszabadultunk a jólét

berkeibe, hol fel szabad dúlni lelki békét.

Félig-meddig gúnyosan, de valóságot bőven

benne hagyva így szoktuk röviden összegezni

emberiség nagy családjában elfoglalt helyünk,

szerepünk alakulását, tehetetlenségét.

Miközben telhetetlenséget is látunk, ügyünk

elárulását véljük lelkes szálláscsinálók,

eszmei és gyakorlati közreműködőktől,

akik történelmünkből kitörölhetetlenek.

Szeretni nem fogjuk őket, hanem csak azokat

állítjuk példaképnek, akik a szabadságért

harcoltak, hogy szabad legyen tennünk, élnünk, amit

akarunk, javunkra szolgáló természetünket.

Igen, igen, megszabni törvényként feltételét

mindenek legjobb körülményeinek, erkölcsi

és tevékenységi tekintetben, azaz régi

világunkat tovább építeni új helyzetben.

De ebben két oldalról akadályba ütközünk,

mert függünk máshol felhalmozott nagyobb erőtől,

természeti lényként kell hozzá alkalmazkodnunk,

kiegyenlítődést hozzon kölcsönösség java.

És bátran merni kell ismeretlen felé menni,

ha tudjuk, az nálunk fog a legjobban korábbi

értékfelhalmozáshoz hasonlítani, nyelvünk,

gondolkodásunk belső képességei által.

Eközben eltévedni, tévúton bolyongani

se szeretnénk, amit végignéztünk hosszú nemzet-

élet hatalmi hajlamait, kárát szenvedve,

világégésig fokozódva még közelmúltban is.

Irigység kegyetlenkedéseit elkerülni

szomszédainktól, akikkel barátkozva jobban

megy a sora mindnyájunknak, távoli népeket

felemelkedni segíteni javunkra szolgál.

Mindahányan ugyanonnan jövünk, ugyanoda

megyünk, különbségeinknek pedig örülnünk kell,

munkálkodásunk és gondolatvilágunk így fog

nemcsak Istené lenni, hanem Istenné válni.