Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1592)

Amikor igen nagyon magas a hőmérséklet,

a forróságot szinte a bőröd alatt érzed,

meleg kitágít, kinyomja belőled a vizet,

egy kis enyhülésért testünk izzadtsággal fizet.

Mennél hűvösre, bújnál árnyékba, ha teheted,

ruhádat szégyen nélkül bárki előtt leveted

vízparton, vizes medence szélén, hogy elmerülj,

csobbanj, enyhítse nedvesség tested, mi felhevült.

Valójában ezért várjuk a nyarat, hőségért,

ekkor virágzik a park is, tartjuk szépségért,

meg a termésérlelés ideje is ekkor van,  

napfény őrződik meg búzában, kiforrott borban.

Ezért a nyár a négy évszak örökös csúcspontja,

az élményt is, ha hagyjuk, ez az időszak ontja,

de ahhoz már újabban jó szervezőkészség kell,

mindenki mindenhez hozzáfér, kedvére ér el.

Nemhogy míg egyik rabszolgaként dolgozik, szenved,

perzseli a Nap rákká, ha nem jön semmi felleg,

a másik pedig pince hűvösében borozik,

éjjel élve, eléggé ittasan szórakozik.

Ez a szervezés alkalmazkodás az időhöz,

forróság, szárazság nem fog ki az öntözőkön,

a munkakörülmények is elviselhetőbbek,

javított feltételek közt szenvedésnek lőttek.

Okosság uralkodására lenne szükségünk,

teljeskörűen, ne kiszolgáltatottan éljünk,

se időjárás, se más embercsoport kényének,

közmegegyezéssel lehet további szép élet.

Ezt azonban szokássá lett fényűzés gátolja,

télen nyaralóknak nincs a többiekre gondja,

hatalmihelyzet-fenntartásra pénzt pazarolnak,

háborús végzetbe aztán nem fér be a holnap.

Egy kicsit többet kellene tűrni mindenkinek,

viselve hideget, meleget, adva több szívet

egymásnak és a világnak, mely közös otthonunk,

hogy maradjon lakható része és legyen borunk.

Tudatosítsuk, hogy nem lehet nyár tavasz nélkül,

őszbe fordulást, lombhullást téli fagy vált végül,

s ha helytállunk, lesz pihenésre ok télen-nyáron,

jeges víz, napbarnítottság nemcsak vágyott álom.