Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 160.

 160.

Van, amit jó, hogy hagyunk elhatalmasodni rajtunk,

s van, ami rossz, mert a jó magátólértetődő lesz,

a rossz viszont, mert nem vigyáztunk, oly gyökeret ereszt:

kitéphetetlenségével bénaságot mutatunk.

Pedig tehát az a jó, ha működik akaratunk,

hallgatólagosan beleegyezünk minden jóba,

s a rosszat még akkor is elutasítjuk, valóban,

ha megtesszük, s szenvedélybetegként foglyai vagyunk.

Egyszerűen: jó, ha tudatában vagyunk magunknak,

nem lázadunk önrontóan gyengeségeink ellen,

hagyjuk, hogy teljesítménycsökkenésünk békén teljen,

s nem leszünk soha magunk által megvetett meguntak.

S ne értékeljük túl jótulajdonságainkat se,

ha valami ma sikerül, holnap lehet elrontott,

ne nyissunk kihívásaink mögött dicsekvés frontot,

kritikus önismeret az igazságba avat be.

Egyensúlyban magunkkal, kiegyezve környezettel

nem másokkal teszünk jót, hanem bizony önmagunkkal,

és még a lelkiismeret konoksága se rugdal,

ha senki nem akarhatna szépet nálunknál szebben.