Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1625)

Annyira nincs egyetértés nemzeti ügyekben,

hogy feltűnősége botrányokig fokozódik,

mintha nem ugyanazok lennénk testben-lélekben,

egymásra mutogatás van, mi lényegről lódít.

Az emberség kerül mérlegre öntudatlanul,

gépiesen kapkod érvek után saját tábor,

valótlansággal vádolva, ki másik oldalú

látszik lenni, ismerethiány forral álságot.

Amit magabiztossága eltakar előle,

nem veszi figyelembe, ki-mindenkire hatott

kedvezőtlenül elmúlt történelem idője,

győztes álláspont által jövőnket harapja fog.

Nem az idő vasfoga, hanem az érdekhatár

befolyása a józan megfontolásra, milyen

pályára állítja legjobb erők használatát,

mi végsősoron kedvezőtlen lesz mindenkire.

Utólag ezt már jól lehet érzékelni, de a

dühtől sokan nem látták, útvesztő erdő fája,

hová keveredtek, oda sodorta őket a

háború és a rossz béke, nemzedékek átka.

Mert egyébként jó béke nincs, csak újabb háborúk

magját vetik el, mikor kihasználják a fegyver

által teremtett helyzetet, ég beborul,

egyetemes felemelkedést, szándékot vermel.  

Legalábbis eddig így történt, megnyomorítva

egyik oldal kilátásait és érdemtelen

előnyökkel a másikat tovább boldogítva,

harcukat nem megszüntetve, visszavágás ellen.

Mindez az egyes emberen csattant, csattan máig,

közben nemzet károsodik belül és kívül,

sajátunk itthon, többieké máshol vásik,

egyetemesség sincs igazából, erőn kívül.

Így nemzeti intézményi hagyományok mentén

sem tudtunk újra meggyökeresedni szerencsés  

állapotban haladva, míg régi győzteseknél

kényelem jóléte altatott el új-teremtést.

Eközben sok feltörekvő nemzet megy oly úton,

hogy túllép a múlt visszahúzó mozzanatain,

hozzájuk kell csatlakoznunk, elvi szint ne dúljon,  

érjenek előnnyé egyesült gyakorlataink.