Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1659)

Az a leegyszerűsítés, ahogy megragadni

képesek vagyunk a világot, benne bonyolult

összefüggéseket természeti, társadalmi,

valamint gondolati téren, sokszor visszaüt.

De nincs más lehetőségünk, mert még így is igen

nehéz felfogandók támadnak az egyes szakok

tudósai, mesterei fejében, s előadva,

és azok közvetítése könnyen félre mehet.

Félrevezet, különösen ha valami egyéb

szándék furakodik értő és értendő közé,

legyen az tárgy és befogadója, találmány és

használója, ha agymosás és ártás jár vele.

Mitől nem érezzük megtévesztettnek magunkat,

hanem isteni titkokba beavatottnak, még

ha ahhoz nem megértés, de hiszékenység visz is

közel minket, emelkedettség üressége.

Ami szintén visszaüt majd, mikor magányosnak

érezzük a személyes viszonyt létkérdésekhez,

s ugyancsak veszélyessé vált a testi egészség

ételösszetevők mesterséges hígításán.

Évmilliós szervezetünk sem tud mit kezdeni

az így valójában mérgezést jelentő anyag-

adalékokkal, amik a haszon biztonságát

biztosítják a nagybani módon termelőknek.

S ez a nagy méret mindenütt visszaköszön, nehogy

ne érezze kicsinek magát az átlagember,

s nagyokhoz tartozónak az, ki megfogta Isten

lábát, alkalmazottként, de tulajdonosként is.

Mint amikor az élet eluralkodott itt, a

földön, sőt az egész Földön, szervessé téve a

szervetlen anyagot, látszatra most az értelem

terjeszti ki csápjait annak folytatásaként.

De ez nem igaz, mert a társadalmi kettősség

tudati szinten gyakorlattá tétele, azaz

tudatlan irányítottak s tudatos vezetők

mellé hamis tudat társul, győzelmes állapot.

Ami vakká lett saját romboló mivoltára,

az ő esze is egyszerű ábrákkal fedi le a

valóságot, mely messze túlmutat önmagán,

részei értőinek kell végre összefogni.