Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1660)

Hol van a vízválasztó közeszmeiségben?

– nem így teszik fel a kérdést, hanem a cselekvés

szintjén, annak irányait, céljait tekintve,

mintha nem az elvi választás lenne az alap.

Mintha nem lenne belerögződve egyik oldal

szívébe-lelkébe az ősi eszmerendszer, mit

támogat, fenntart, míg másiknak ki kell találni

minden kihívás mozzanatra valami újat.

Mást, ahogy ők mondják, és azt értik alatta, hogy

lehet jobb is, – ha megengedjük megszületni és

érvényesülni, – mint az addigiak, de próbát

tenni vele veszélyes, hiszen vakon vezetés.

A kiegyezést a két megközelítés között

az tenné lehetővé, ha belátnánk mélységét

az emberi gondolkodás összetevőinek,

eredet kérdésben feltárhatatlanságot.

Bár megfelelő tisztelettel, sőt alázattal

közelítve hozzá, megjelennek kezdet óta

hasznos, üdvös, azaz szent tapasztalatok, amit

emlékezetté alakítottunk minden korban.

Ugyanakkor a hirtelen, azaz gyors, messzire

kiható és nagyarányú irányvételekkor,

jobban mondva cselekvési intézkedésekhez

megalapozatlan dönteni igen csábító.

De semmi biztonság nincs benne tévedés, hiba

esetére, mert embersokaságot érintő

ügyekben lehetetlen kísérletezgetni, mind

belepusztulhatunk előrelátás nélkül.

Ami visszakanyarít bennünket hagyományos

eljárások felé, azok kis módosítása

lehet a próbálkozás sikerének kerete,

illetve belátható bonyolultság-kezelés.

Ennek egyetemessége mindenre tekintés,

általánossága mindenkire, feltételként,

s ha ez nem teljesül, nem szabad belevágni, sőt,

el kell tiltani magunkat tőle, ne kísértsen.

Mindez jó esetben erkölcsi eszménnyé váltan

érvényesül a kis és nagy közösségekben, de

mióta világot átfogó katona-erők

támadtak, az erkölcs elveit sárba tapossák.