Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1679)

Kereső hittel, nem hangoztatott alázattal,

nem elvesztett bizalommal, józan várakozás

szelíd örömével, fára mászó gyerekkedvvel,

marandó élményforrást megbecsülve éljünk,

Sosem szomorú szívvel, de megértő, megérző

lélekkel, enyhe kétellyel, örök vidámsággal,

kedves odafordulással, együtt dalolással,

sírig hűséggel, rosszat feledéssel, élénken.

Nincs sok értelme komor komolyságot magunkra

erőltetni, feleslegesen megalázkodni,

belebonyolódni felszínes hazugságokba,

erőltetni a lehetetlennel határosat.

Sem állandóan vágyainkra gondolni, állva

maradni, mikor már mindenki mozgásba lendült,

megígérni lehozni a csillagot az égről,  

belefeledkezni álomvilágba felnőttként.

Valamiféle kiegyenlítődésre lehet

törekedni és elfogadni, ami szembejön,

mert arról is tudjuk, amint minden másról, hogy a

hozzáállásunktól függhet igazán a sorsunk.

Okosabbak vagyunk ám, mint elsőre látszik, így

az a helyes, ha még egyszer, vagy többször pillantunk

a tárgyra, tervre, ajánlatra, megállapítás

ránk irányuló élére, józanok maradjunk.

Hitünk megőrzi jókedvünket, erőnk testünket

tartja karban, viselkedésünk megfelelő lesz,

ha céllal rendelkezünk rövid- és hosszútávra,

megszolgálva sok kicsiért, kiérdemlünk nagyot.