Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1681)

Amikor valakivel csak órákat töltöl el,

de napoknak érzed utólag, olyan dúsan telt,

annyi minden történt, lett érintve szóban, közös

élményként hatott külső esemény nézése is,

akkor tudod, hogy jó helyen jártál, és hogy jóval

találkoztál, mert lelki társra leltél, akivel

félszavakból értitek egymást, kiegészítő

a mód, ahogy a másik mondatába kapcsolódsz.

Inkább ritkaság az ilyen, és megtévesztő tud

lenni, ha nagyon szeretnél valakivel szoros

barátságot alakítani, mert fegyelmezett

vagy, amikor hallgatod, nem lankad el figyelmed.

De az eredmény mégis lesújtó lehet, egymás

mellett elmenni látszik a gondolkodás, kevés

az indulás indulata, nem tart ki soká, és

lassan bánni kezded a ráfordított időt is.

Hol tehát a kapocs lényege, vagy miben, – ott, hogy

ráhangolódjatok közösen felidézettre,

mielőtt a másik megszólal és befolyásol,

mert amikor szól, az már visszaköszönő legyen.

Egyébként is élmény azt látni, mennyire együtt

mozog gondolati síkon ismerősök hada,

előzetesen ugyanazt tanulták, tanultuk,

és abból azért közös a kiindulópontunk.

Ekkor a rögtönzés menete nem lesz zavaró,

olyan, mintha amit hallok, énmagam találtam

volna ki, s kapcsolódva hozzá, megerősítem,

igazolom, azaz jobban bízhatunk magunkban.

És e bizalomtól nő hatékonyságunk, már

olyant is képesek vagyunk kitalálni, mikor

szó szót követ, amit egyedül sosem fedeztünk

volna fel, és ezt a gyümölcsöt magunkkal visszük.