Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 177.

 177.

Ott veled, itt velem? Elhiszed? Elhiszem!

Szemlélet kérdése gondolat hintése,

megtartom beszéded: magamban beszélek,

képzelet képében: eleven emlékben.

Nincs is más kapcsolatunk, minthogy gondolsz rám,

de ez elegendő, ha másként nem lehet,

mert ha tőlem erős üzenet vakon száll,

irányításoddal közeledbe mehet.

Nem kell találgatni, mivel foglalkozol,

úgyis csak azt teszed, aminek biztos örülsz,

tudom magamról, hogy mi a menny és pokol,

ha göröngyös utat simára köszörülsz.

De azt is, amikor az élmény kirobban,

elmondhatatlanul kerít hatalmába:

hogy számolhatnál be róla, ha ellobban,

mielőtt kikerekedhetne varázsa?

Azért vagyunk annyira sokan egyformák,

hogy azonosítsunk magunkkal másokat,

még a mindennapokban sincs ezért korlát,

s lebontunk megnémító távolságokat.

S nem feledkezik meg szándék szerettéről,

gondoskodik folytonos odafigyelés

helyett – érzésben – örökös jelenlétről:

szárnyaló lelkeddel lelkemnek hite légy!