Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1783)

Minden porcikáddal jelen vagy önmagad előtt

az idő folyamában, élet forgatagában,

míg mások csak a körvonaladat látják, érzik

illatodat talán, ha nőként használsz parfümöt.

Személyiség-felhőd körülötted kering, terjed,

látványodra felkelt valamit szembejövőben,

de határozottan azonosít ismerősök

gyors emlékezetében, ahogy felbukkansz nekik.

Kisugárzásod viszont csak olyanok felé van,

akik kifejezetten rád figyelnek, legyenek

bár csak alkalmi találkozás résztvevői, kik

kíváncsiak rád, beszélsz hozzájuk, megnyilvánulsz.

Mindennek a megismerésével így vagyunk, hogy

a részleteibe nem megyünk bele, megvárjuk,

míg valaki feltárja azokat s előadja,

többnyire ingyen, társutazók vagyunk tudásban.

Hogy aztán ha akad velünk kapcsolatban olyan

társunk, aki minden ízünkben érdeklődik

irántunk, valójában nem szerencse kérdése,

de tenni kell érte, valahol megmutatni magunk.

Ahogy a világ valamely szeglete felkelti

figyelmünket, nem véletlen, befogadó készség

kell hozzá bennünk, ugyanúgy jövendő párunkat

kölcsönös vonzalom tudja jól kiválasztani.

Kutatómunkát persze csak magas szinten lehet

végezni, a rendelkezésre álló tudáson

túl haladni, ahol újszerű szempontokat kell

érvényesíteni és szorgalmat, eredményhez.

Szerető és házastársak viszont úgy fordulnak

egymás felé, hogy csak önmagukat adva is lesz

eredmény, kialakul a közös élet sok-sok

részletet birtokolva, mit a másiktól kapunk.