Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1848)

Ismétlem magam, de ismétlés a tudás anyja,

sőt, hasonló a hasonlónak örül, ám az nem

azonosság, vegyük észre, mert ebben áll minden

haladás, ha van az egyáltalán esetünkben.

Hogy a hasonlított eltér mintájától kissé,

amit a magyar nyelv árnyalatai jól meg is

ragadnak, sőt, ha ellentétességről van szó, a

szó megfordításával jelzi nyelvérzékünk.

Példákat most nem keresek, tele van vele a

nemzeti nyelvészet, más kérdés, hogy ilyesmit a

nyelvek fölötti nyelvészet nem ismer el, bár az

is valamely – a saját – nyelvhez köt szabályokat.

Az elfogulatlanság követelménye azért

érvényesül nehezen ebben, mert a hatalmi

érdek beszűrődik ide, erre a látszólag

elvont területre is, hamis előnyt szerezve.

Nem előnyös azonban nyelvileg,

leképezés ereje tekintetében, a hasonlítás

terén működtetett ellenőrző követelmény,

hogy azonos legyen forrással az eredmény is.

Ám ezt a látszólagos bonyolultságot hamar

leegyszerűsíti, ha közelebbről megnézzük,

miről van szó, vagyis alárendeléses világ

s mellérendeléses gondolkozás eltéréséről.

Előbbi nyelvi téren azt jelenti, ugyanazt

kell megismételni – ahogy katonai parancs

esetén ez feltétlen követelmény –, mint amit

a felsőbbség mondott, még világnézet terén is.

Vagyis hogyha a mondatbővítés alárendelő

mellékmondattal történik, az nem általában

gazdagítja a mondanivalót, hanem irányt

szabva, meghatározott okkal és forráscéllal.

Míg a mellérendelő mellékmondatok, amint

nevük is mutatja, csak odatettek a másik

mellé, teljesség értelmében bővítik a témát,

előre viszik a gondolkodást válaszokhoz.

Mindez emberi szinten ismeretgyarapodás

valódi útja, minthogy az észrevettekről szól,

nem az eleve elrendelésről, hogy semmi ne

változzon, nemcsak világban, de ismeretben sem.

Egyensúlyt kell teremteni ugyanis életünk

minden mozzanatában előző s következő,

meglévő és jövendő, tudott és tudandó

tekintetében, és ennek módja nem véletlen.

Nem látható előre pontosan, s hogy elérjük,

nyitottnak kell lennünk esemény, történés felé,

azok újdonságára, eltérésére, mert azt 

az ismert régi módosítása kezelheti.

A merev ragaszkodás az ugyanolyanhoz nem

hoz eredményt, ezért hanyatlik és bukik minden

parancsuralmi rendszer és nem hasonlításból

táplálkozó nyelv, míg virágoztatás tovább él.   

Azaz bimbónak tekintendő minden fogalmunk,

melyből különböző, előre nem látható szín-

keverék keletkezik, valóság árnyalatnyi

változását követve, s innen sikeressége.

Ilyenfajta arányosság s egyensúly megfigyelt

a magyar népművészet sajátos ábrázoló

módszerében, amidőn az életfa két oldalán

csak látszólag ismétlődnek ugyanoly virágok.

Ismétlésben tehát nem hiba, ha hozzáteszel

valamit, több lesz általa, ha igényesen és

felelősen műveled, ismerve természetét

nyelvednek, amely így képes világteremtésre.