Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1849)

Lehetsz-e bölcs a saját korodban, kitörhetsz-e

a vezérelt körből, hová neveltetésed zár,

vagy a gondolkozásod megreked egy szinten,

és a bölcsesség aranykupoláját csodálod?

Belülről – azaz eddig felhalmozott szellemi

javak fénysugarai világítják be elméd,

valóságosságuk ellenőrzését nem végzed,

gondolatfűzési szabályosságot kritizálsz.

Abban eljutsz, nem is csupán a legjobb elmékig,

hanem következtetések kiindulásának

és módszertanának összevetéséig, látván

végsőleg, minden megközelítésre szükség van.

De arra is rájöttél közben, hogy lehetetlen

egymásnak ellentmondókat egyszerre igaznak

elfogadni, vagy másként mondva: igen érdekes,

hogy minden tételes vallás ugyanazt hirdeti.

Legmélyebb tanításként, hová nem jut el minden

befogadója, ezért vannak a szertartások,

hogy felszínen maradva is legyenek követők,

és nem véletlen persze, hogy ők vannak többségben.

Ami visszahat a gondolati mélységeket

megjáróra, nehogy túlzott kételyeket hozzon

elő az összefüggések és következmények

feltárásával, vállalt eszmerendszerén belül.

Vallásközi nincs, csak vallástalan, bölcseleti

irányzatok összevegyítése zagyvaságot

eredményez, így hát marad a hithű ragaszkodás

üdve a gondolatépítmény szerkezetéhez.

Vagy pokla, ha a korszak túlhaladta már magát

erkölcsi alapvetését illetően, vagyis

lenne mód jobb életet teremteni mindenütt,

ahol az életmód elégedetlenséget szül.

De alapelvek meghatározott különbséget

feltételeznek, mintegy előírnak emberek

között, nem elvi értelemben, de gyakorlati

szinten, amihez törvény szerint ragaszkodni kell.

Hiába, hogy a jóérzés és igazságosság

kikezdi a jelen berendezkedést, bár ami

a múlt színvonalát teljes mértékig megüti,

a valóság mást mond, tarthatatlan állapotot.

Eközben nem lehetsz elég okos, ha szeretnél

érvényesülni, törvényesség betartását nem

utasíthatod el, de ha aszerint dolgozol,

meghasonulhat gondolatvilágod lényege.

Rájössz ugyanis, hogy az uralkodó törekvés

más és más szabályozottak és szabályozók

részéről kihasználni a lehetőségeket,

egyén szabadulna, de nem tud a közösségtől.

Arra hivatkozva gáncsolt nem szokványos útja,

mert az egész rendszernek kellene megváltozni,

hogy újmódi élet illeszkedhessen bele, de

azt csak abban élve lehet valósággá tenni.

Itt lép be, jön vissza, a világlátás kérdése,

ami túl kell lépjen „a mai kocsmán”, azaz a

gondolat ölelje át az egész létet, s ebben

az esetben a történelem lehet mérvadó.

De nem az a változata, amin túlnőtt a jelen,

hanem ami nem vezet végromláshoz, s ez benne

van új értelmezésében, találjuk meg régi

fonákság gyökerét, s vágjuk el, ne hasson tovább.

Ez felértékeli átlagember bölcsességét,

aki régóta bőrén érzi a bajokat, de

az ő hangja gyenge volt eddig, lesöpörték, sőt

elnyomták, megalázták, s most érvényesülni kezd.

Felkarolják, felkapják, mert a nézőpontja lesz

a fő irányzat kiindulása, ahonnan gyorsan

és egyszerűen megmutatkozik a megoldás,

ismét mindenkihez eljusson a maga jussa.

Olyan örökség, amit eddig titkoltak tőlünk,

mert az egyetemesség fokára korábban csak

egyéni gondolkodás jutott el, közösségi

cselekvést nem rendeltek hozzá, megvolt az oka.

Többek közt erre rámutatva lehet kilépni

a mai meghatározottsági körből, hiszen még

mindig végveszéllyel fenyegethet minket az

a hatalmi felállás, mely egymással versenyez.

Miközben minden a természetben és az ember

lelkében fényességes béke észszerűségét

és a szeretet és jóság érzelmét mutatja,

ha valóságossága bejut a gondolatba.