Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1851)

Közelről minden barátságosabb, vagy ijesztőbb,

attól függ, milyen előjel szerepel bennünk,

amikor közelítünk hozzá, emiatt lehet

vonzó vagy taszító, igen vagy nem érinteni.

Mindenképpen jobban kirajzolódnak részletek,

még jellemben is, ha beszélgetés közben nemcsak

a hangot halljuk, képet látjuk, mint távbeszélés

során, személyiség kisugárzása élénkebb.

Vannak aztán leírások, meghatározások,

ezek többet mondanak el mindig, mint

egyszerű bejárás, kézbevétel, helyről, tárgyról,

szerkezetről, műszerről, szerszámról és a többi.

Mégis szeretjük kipróbálni a dolgokat, és

anélkül részesei sem nagyon vagyunk egy-egy

eseménynek, nem véletlen áldozunk rá, ott

legyünk, utazgatásunk is így magyarázható.

Node, ha magunkhoz nem kerülünk közel, hol is

élünk, vagyunk valójában, idegen-e az a

föld, amelyen nem érezzük jól magunkat, meddig

marad ember az ember rossz körülmények között?

És aki azokat okozza, ő mennyire van

közel hozzánk, egyáltalán az emberséghez, és

ő meddig bírja megjavulás nélkül, avagy

az elvetemültség végtelenül fokozható?

Nem felesleges kérdések ezek, hiszen aki

ma még közel van gyökereihez, nemzetéhez,

anyanyelvéhez, anyaföldjén él, elég hamar

megváltozhat változó körülmény hatására.

Mert kiderül, hogy a felszínen maradt, távol a

közössége, családja, személyisége legjobb

lényegétől, közegétől és ismeretétől,

ha falat húz maga köré szeretetlenségből.

Olyan nincs ugyanis, hogy senkire nem kell ilyen

téren hallgatni, mehetünk a magunk feje és

elképzelése után, ránk van bízva, milyenek

legyünk, miközben jó levegőt is mástól kapunk.

Meg a tiszta vizet, mert vannak, akik tesznek érte,

értünk dolgoznak, bízva benne, hogy közel kerül

hozzánk, megérint minket is a közös létezés

gyönyörű élménye, hogy azonos lények vagyunk.

Kíváncsiak egymásra, és van is mire,

van elég átadni, közelebbről megismerni

egymásban, vagy ahogy világot tálalnak nekünk

különböző módon megismerési szorgalmak.

Aki ebből ki akar maradni, kimarad ám

mindenből, mert madártávlatból tekinteni le

az emberekre, mintegy műholdról, nem segít jól

eligazodni a világban, sőt, rossz lóra tesz.

Nem nyertesre, bennünket, akire már más se fogad,

figyel egy idő után, legalább barátaink

tudják, hogy mi is küzdünk magunkért, másokért, mint

a többi ember, még ha nem is verjük nagydobra.

Közelebb előadás végéhez, fokozódik

a színdarab cselekménye, de csak ha benne vagy

egészen a mozgatórúgókig, magányosan

is jelezve valamiképp, hogy még élsz és szeretsz. 

A végtelent közelíted, ismergeted jóval

közelebbről, mint amikor pergetted életed,

a vanság végét is látod már, nem biztos távol,

mint régen, hanem megismert bizonyosság mélyén.