Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1863)

Én, te, ő, mi, ti, ők, van-e több személyes névmás?

Nincs, de kellene, mert az „ők és én”[1] mindegyre

itt tombol bennem, a világ alakjában, hogy nem

tudok tőle szabadulni, velem azonosként.

Az „én és ők”[2] lenne próbálkozásom ellene,

de be kell látnom, gyenge vagyok egész erejét

feltartóztatni, kibújhatok előle néha,

és bármily kis hatásom rájuk megbecsülendő.

A „ti és én” valamivel könnyebb eset, hiszen

nagyjából ismerlek benneteket, akikkel épp

kapcsolatot tartok, nem kényszerűségből, ámde

nem is csupán önszántamból, számításba vesztek.

Az „én és ti” már sokkal sikeresebb viszony az

életmezőn, mert amint megcélozlak titeket

egy-egy tettemmel, gondolatommal, bizalommal

teszem, pontosan tudom, mi várható tőletek.

„Mi és én” esetében benne vagyok a többes

számban, de hogy ott ki az első személy, mint nyelvtan

mondja, nem tudni, talán én is lehetek, mikor

megfelelek közös célunknak, óhajtásunknak.

De az „én és mi” már sokkal reménytelibb, mint az

„ők”- és „ti”-re hatásom, hiszen egyek vagyunk bú

és baj, öröm és bánat tekintetében, sikert

kivel arathatnék mással, mint kik jól ismernek.

Nagy kérdés, hogy az „ő és én” viszonyban szereplő

másik fél honnan jön, az „ők”-, a „ti”-, vagy a „mi”-ből,

távolsága hozzám attól függ tehát, és én is

ugyanúgy, közeledésünk is ettől lesz függő.

Amit részemről az „én és ő” teljesíthet be,

még ismeretlenül is figyelve rá, remek vagy

gyászos teljesítményére, követendő, avagy

elítélendő példaként, egyénként kezelve.

A „te és én” már teljesen személyes, az vagy, akit

szeretek társnak, ritkább, hogy nem, de azt is meg

tudom beszélni veled, alakulj át olyanná,

akiért rajonghatok, akit mindenki szeret.

De ez már inkább az „én és te” esete, ami

igen gazdag lehetőségekben, s megengedi

a csereberét, egymásrahatást, kívánságokat

mindkettőnk részéről, s teljesítmény díjazását.

Ez még az „én és én” viszonylatomban is jó lenne,

mert az önbecsülés minden törekvés alapja,

jól felmérni képességemet nem kishitűen

lehet, tárgyszerű, tényszerű ez a közelítés.

Mármint magamhoz, de lehet vágy felőli szintén,

mikor álomként valósul meg bennünk valami

emberfeletti, addig nem tudott, végtelenbe

vivő, belemerítkezés az örökkévalóságba.

Utóhang:

A többi viszonyról, bár létezik, nemigen van

jogunk beszélni, hiszen „te” és „ő” nevében sem

én, sem más nem nyilatkozhat, bőrén kívül lévén,

s elkerüljünk összeütközést, mi még nem kizárt.

„Ők”, „ti” és „mi” esetében ugyanez áll fenn

egymással való érintkezésre vonatkozva,

sőt kötelékekre nézve, ahogy egyes ember 

többiek közé egyénileg s közösen beépül.

---

[1] Azaz: ők-én.

[2] Azaz: én-ők.