Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1866)

Hogy mi az az egy l [el], ami a halhatatlant a

hallhatatlantól megkülönbözteti, úgy véljük,

mindenki tudja, de közelebbről megtekintve

elbizonytalanodunk, hiány, vagy többlet-e az.

Ne legyen anyagi léte a hallhatónak, és

akkor lehetséges a halhatatlanság, de az

akkor miféle létezés, szellemi a válasz,

akkor viszont többről van szó, mert igen kötetlen.

És felmerül, hogy egyáltalán megszületett-e

világra, ide a földre, aki testetlen,

kevés fogódzónk van, hiszen mi testünkben élünk,

viszont honnan merül fenn bennünk halhatatlanság?

Csak onnan, hogy találkozunk nem hallható, sőt

nem látható jelenségekkel, s mintha az élet

többlete egyúttal az élettelen előnyét

nélkülözné, pályája kezdetet s véget mutat.

Ott is tovább lehet gondolni egyébként, azaz

a szervetlen anyagnál az életrajzot, ami

bár sokkal hosszabb, mégsem végtelen, amit mi a

halhatatlanságba valahogy belegondolunk.

Ez a gondolkodási tényező lenne tehát

csupán a halhatatlanság forrása, erősen

meggondolandó lenne, ha a gondolatunk a

valóság megfelelése, s ez kétséget támaszt.

Nemcsak a gondolkodás, de a világ felé, hogy

a létezés a létből fakad-e, vagy az eszünk

aggatja rá a világra, belátottak alapján,

de annak többi része végtelenül nagy és más.

És érdekes módon mégis olyannak látszik, mint

amire gondolkodás nélkül is rájövünk, az

érzékek játékának szüntelen tárgya, sosincs

vége, állandósága halhatatlansággal bír.

Természetnek mondott élettelen, s élő világ,

amely pusztul és megújul a környezetünkben,

a trópusokon az életszakasz körforgása

kevésbé látszik, de ott is megvan, kétségtelen.

A mi életünk is fejlődési-hanyatlási

ívet jár be, és a felszínen minden működés

ugyanezt mutatja, ugyan miért kellene, e

tapasztalatunkat elvetve, másra gondolni?

Van-e jogunk a kitekintésre Földünkön túl,

no, nem a csillagjárás vizsgálatára, hanem

azok belsejébe nézni, amit már megtettünk,

s úgy tudjuk, ottani folyamat eredménye vagyunk.

Mi is, mert a világmindenség egységes, nem jön

máshonnan semmi, mint onnan, tehát a szellemi sincs

rajta kívül, akkor viszont megfordul a kérdés,

hogy más-e az anyagi létezés, mint a szellemi.

Ám nem véletlen, hogy ez sosem keveredett, vagy

elvetettük a minden ilyen, vagy olyan voltát,

egyelvűség alakult ki világmagyarázat

tekintetében, vagy a kettőt egyszerre hittük.

Ugyanakkor a tények makacs dolgok, s nem hagyja

az eszünk cserben érdeklődésünket, s kigondol

további megoldást hallható és halhatatlan

kettősségre, további végtelen elveket.