Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1871)

Hirtelen jött meleggel nem tudunk mit kezdeni,

aztán gyorsan megszokjuk, levetjük gönceinket,

örülünk tavasznak, nyárnak, őszelőnek, de még

a téli napsugárzást is jól tudjuk élvezni.

A fordítottját nehéz megszokni, mikor beüt

a hideg, no nemcsak a csikorgó, olyan már nincs

is, hanem csupán hamari csökkenés, megfázás

gyakori, és felélednek testünk vírusai.

Egyiknél sem leszünk orvosi eset, leégést

is el tudunk viselni, náthából is kijövünk,

és még mindig jobb évszakok váltakozása, mint

örök nyár, hosszú tél, bár előbbi nem monoton.

Egyhangúra változás nélküli élet, biztos

és nyugodt sikeredne, ha lehetne olyan, de

szerencsére a sors forgandó, gondoskodik

a hidegzuhanyról és az izzasztó hőségről.

Átvitt értelemben persze, már várjuk, amikor

jól megy, mikor üt be a csőd, egy baleset, ha nem

is villám háztetőbe, de csőtörés a falban,

no meg aztán néha a siker is bemosolyog.

Hozzászoktunk ehhez a változatossághoz, de

azért igyekszünk elkerülni egyszer fenn, egyszer

lenn állapotot, s ha ez megvalósul, boldogok

vagyunk, eredményességet magunknak köszönünk.

Viszont kérdéses, mindez csupán rajtunk múlik-e,

vagy vannak, akiknek tervük van velünk, csak sejtjük,

hogy nagyobb összefüggés részesei vagyunk, mint

napi munka, hétvégi pihi, nyári szabadság.

A munkahely, az ország, újabban a földrész sincs

biztonságban, hogy eddigi módon minden mehet

tovább, ha egyszer világméretű lett hatékony

termelés, legalábbis vannak ilyen érdekek.

Azok mögött pedig irányított szükségletek

a mozgatók, s ilyen nagy méretben kis eltérés

nagy összeomlást okozhat, ezért a ráhagyás

elképzelhetetlenül nagy és mi fizetjük meg.

Nemcsak termék árában, de üzembezárás

elviselésével, nyersanyagok miatti most 

is folyó háborúk terheinek viselésével,

minden olyannal, amit e dominóelv okoz.

Lehetne persze lemondani drága eszközök,

szolgáltatások megvásárlásáról, de mintha

vallási áhitat keletkezne általa, a

felhasználók inkább éheznek, de megveszik.

Hasonló ez kurgános temetkezést gyakorlók

és kiszolgálóik viszonyához, az urak mellé

szolgákat temettek, leölve őket, lázadás

mégsem történt, a vakhit Isten rendjét látta ott.

Mondhatjuk, persze, hogy mi még nem tartunk itt, de a

mellékelt ábra, a háborúk sok katona és

civil áldozata azt mutatja, egyikünk sincs

biztonságban, mint hideg- s melegfront tör ránk a baj.

Nem tudjuk előrelátni, sem befolyásolni,

még csak a forrását, eredetét sem kötik az

orrunkra, de a természeti csapás más, talán

még fel tudjuk fogni, ám vigyáznunk kell értelmünkre.

Ne bomoljon meg, amint az élet rendje szintén

megmaradjon elviselhető és igaz módon,

hiszen már tudjuk, mindent emberek csinálnak itt

a földön, tegyünk róla, egyre jobban menjen.