Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1875)

Mielőtt nagy vagyonra tennél szert, arányosan

megítélik teljesítményedet, lépcsőzetes

felhalmozást is csak akkor végezhetsz, ha többet

kapsz, mint költesz, ha nem vagy az, nehezen gazdagodsz.

Az arányosság elkísér egész életeden,

mert ha nem halmoztál fel elegendő erkölcsi

tőkét, megbecsülésed kisebb lesz, mint azoké,

akiket szegényen is felemel értékelés.

De a hirtelen meggazdagodókra lesújt a

közvélemény haragja, „nem tudjuk, honnan van a

pénze”, mondják, és sejtetik, nem egyenes úton

szerzett, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.

Pedig az csak irigység „légmozgása” is lehet,

nem köti más orrára, miként nyer ötletével

sokat valaki, aztán meg a szekértolásnak

is van jutalma, „ezer mód lehet gazdagodni”.

A gyanú árnyéka gyorsan változásra vetül,

„tegnap még olyan volt, mint mi, ma meg már magasan

hordja az orrát, nem áll szóba velünk, meg sem ismer,

hamarosan elköltözik, hogy hírét se halljuk”.

Másikfajta a látszatot meglovagló, „rázza

a rongyot, de lehet, nincs is neki annyija, hogy

megengedhetné azt a luxuséletet, ki is

fog lyukadni a lufi, fenn az ernyő, nincsen kas”.

Hivatásos életmódsportot űzőkre szintén

ferde szemmel néznek sokan, bár rajongótábor

is körbeveszi őket, azzal nyernek, hogy remek

a megjelenésük, ízlésük, gondolkodásuk

pedig következetesen tartja azt a szintet,

ahová a divatguruk, sztárcsinálók őket

belőtték, kielégíteni széles rétegek

vágyálmát, hogy bárki sokra viheti közülünk.

Hogy aztán tényleg sokra vitte-e, nem derül ki

szerencsés esetben, mármint az ő számára, mert

nagyfokú változás sokakat letaszít talmi

trónról, feltörekvők jönnek, s a torta azonos.

Amit fel lehet szeletelni és kiosztani

kedvezményezettek között, ország-eltartó-

képességet emlegetnek, amivel régebben

a szellemi szférát díjazták, papot, tanítót.

Bejöttek a képbe aztán művészek is hamar,

és értelmiségi körré tágult, katonaság mellé

az eltartottak serege, nem említve grófi,

bárói, úri réteget s gyáriparosokat.

Még a „nyugdíjas állás” alkalmazottait is

hátán hordta a nép, így alkotva összességet,

és e hagyományos szerepeket szétverte a

közelmúlt, maradványa a koncon marakodás.

Tucatnyi rendszerváltás érte ezt az országot,

melyek következményeiben fürdünk–fuldoklunk,

szószerint, vagy csak érzésre, de nyugalomhiány

borzol még kedélyeket, s nem látható, hogy meddig.