Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1889)

7:00 AM

Sokan értetlenül állunk világesemények előtt, hogy megtörténhetnek,

mert a józan ésszel felfogott közeszköz-állomány célja és feladata

szerint nem szabadna ilyesminek gondolata sem nagyon támadni,

nemhogy valósággá válni, az éhezésektől a terrorcselekményekig, és

az ellenőrizetlen népvándorlástól a nagyon sok helyen most folytatott

háborúkig, s mindezek ilyen mód felbukkanva, és előttünk sorakozva

felvetik a gyanút, hogy valahol nagy mulasztások történnek, ámde ha

nincs érte számonkérés, elmarasztalás, büntetés, akkor sokkal többről

van szó, szándékos engedéséről ezeknek, sőt, támogatásáról, és hát a

pénzügyi ösztönzésnek nyilvánvalóak is a nyomai, de másról is szó

van tehát, nemcsak valamiféle unott beletörődésről, különösen a nagy 

nemzetek részéről, azaz a törvényhozásuk oldaláról, hanem hogy tán

valahol máshol, illetéktelenül, és az egész emberiségre vonatkozóan

terveket szőnek ilyesmik kivitelezésére, jóváhagyására, s ezért egyre

szaporodnak ezek a cselekmények, s szinte világmozgalommá váltan

pediglen tényleg felvetik, hogy mintha világkormányra lenne szükség,

csakhogy annak nincsen meg az elégséges alapja, és nemcsak azért,

mert a törvényhozást és kormányzást, meg mindennek ellenőrzését

mindenütt a földön nemzeti alapon végzik, ha igen nagy egységeket

alkotva is, amelyeket már csak igen nehezen lehet belátni, de ha ezt 

jelenségként csupán gondolatban összeadjuk, hogy majd együttesen

adják az irányítandó összességet mint kezelendő tárgyat, belátjuk

hamar, hogy lehetetlenre vállalkozik, ki ilyet felvállal, de nincs is

rá felhatalmazása, és nem is lehet, mert a hatalom eredeténél más

szintű felhatalmazást látunk, az uralkodó csoport mindig részese a

megbízóinak, bár vannak, és leginkább voltak kivételek, kívülről

jövő meghódításai egy területnek, népnek, ami azonosulássá vált

aztán mindkét oldalról, és már egységes nemzetekkel találkozunk, 

de az egész emberiségnek nincs nemzetiségtől független része, aki

ilyennek tekinti magát, valamiféle felsőbbrendűségi baj, hibás nézet

ütötte fel a fejét a fejében, hiszen kimarad az önazonosságából egy

igencsak nagy alkotórész, ami lényegében emberré teszi az embert,

másokat tehát, nem őket, és ez a nemzeti hagyományok szentsége,

éltető ereje, ami még az egyetemes vallásokat is átalakítja, amint

az európai terjeszkedéshez a reformáció erkölcsére volt szükség,

s világgyarmatosítás idején mindig helyi felsőbbséget tettek meg

helytartónak, s ha mai egyistenhit békés világvallását megnézzük,

látjuk, hogy hódító szent háború képzetével torzítják el, elkülönült

érdekeket kiszolgálva, semmiféle türelmet nem gyakorolva, hogy

kiegyenlítő egységesülés érvényesülhessen, ellenben a gyakorlat,

az élő emberi kapcsolatoké, mégis megtalálja kölcsönös bizalom

és érdeklődés előrevivő módját, ahol a világérintkezés szereplői 

többletként tekintenek a más népek eredményeire, megismerésük

így gyarapodást jelent önmaguk kulturális adottságaihoz képest, 

és területek meghódításával ott eszmei tartalmakat nem lehetett a

hódítókéra bevitellel felcserélni, ami ma is fennáll, és sok tudósítás

ellenére sem ismerjük jól egymást a világ sok népe viszonylatában,

nagy mértékben mindenki saját népi sajátosságával van elfoglalva.