Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1907)

Tőled függ-e nyugalmad, vagy te függsz nyugalomtól,

izgalommentességtől, semleges helyzetedtől,

avagy fordítva, vihar támad benned végveszély,

határon táncolás, észveszejtő esetekben?

Nem vitás, hogy mi váltja ki és mikor válaszunk

emelkedett szívdobogását, ledöbbenés

megbénulását: olyan ránk zúduló történés,

hogy értékelésébe belebukik nyugalmunk.

Vagy a cselekvésünk, törekvésünk sikerét vagy

sikertelenségét látva, tapasztalva, arról

hírt kapva, attól függően, miféle eredményt

kaptunk és annak milyen nagy a jelentősége.

Aztán vannak a nem tőlünk függő területek,

oda kényszerből vagy önként kerülhetünk néha,

a véletlennek kitett sorsjáték lehet ilyen,

vagy amikor választott csapatunknak szurkolunk.

Kiszervezzük az izgalom forrását magunktól,

hogy a veszteség ne fájjon annyira, győzelem

sem lesz azonban életünket meghatározó,

lelki edzésnek tekinthető abban résztvenni.

A tétnélküliség közömbössége viszont már

ritka, mint a fehér holló, életünknek minden

mozzanata összefüggéssel bír, nincs megállás,

munkánk, pihenésünk, szórakozásunk mástól függ.

Pontosabban másoktól, és igen sokan vannak,

sokan lettünk  a földön, nem mindegy, miként döntünk

bizonyos nagy horderejű lehetőség során,

beszállunk vagy kimaradunk, s jól-e, később dől el.

Ezért kell okossá lenni saját ügyünkben, hogy

lássuk a jövőt, a folyamatok irányát, és

a nekünk kedvezőt válasszuk, s kitartók legyünk,

következetesen éljünk, tudva igazunkról.

Ennyiben tehát, végösszegként adódva, mégis

te vagy sorsod kovácsa, természetes nyugalom

forrása, az elvégzett munka, tiszta lélek és

töretlen akarat birtokában működőként.

Ám nem szigetemberként, hanem társas lényként, a

többiek függvényében, nekik kell adnod magad,

hogy tőlük még többet kaphass vissza, hiszen többen

vannak ők, kik hasonlóan nyugalmat keresők.