Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1913)

Feladatunk-e megfejteni a mindenséget?

Aki Mindenséget ír, így nagybetűvel, máris

megérteni vélte, s tiszteli azt a végtelen

nagyságot, létezésünket onnan vezeti le.

Mert tisztelet, csodálat illeti forrásunkat,

így aztán isteni rangra emelkedik a lét,

de ebből kimarad a róla való gondolat,

mintha az csak az élet velejárója lenne.

Fejlődéselmélet vezet hozzánk, egészen az

agyműködésből megmagyarázott értelemig,

ahonnan visszafejtve szükségszerűség látszik,

le sem tudunk térni szellemirányított útról.

Ekkortól minden szellemi lesz, a Mindenség is,

de szembe kerülünk a hozzá kapcsolt kérdéssel,

hogyan vált anyagivá, miként s főleg miért, ha

a maga nemében oly tökéletes, mint hisszük.

Hacsak nem akarjuk őt is, a Világszellemet

anyagi törvényszerűségekkel azonosnak

tekinteni, összeütköző billiárdgolyók

útirányát kijelölő elfogó lyukakként.

Ami már istentagadás, messze a szellemtől

az anyag, hiszen végtelen változatossága

képes megteremteni általunk felfedezett

rendszeres rendet, magamagától, önállóan.

Ám míg minderről kialakítjuk véleményünk,

létezünk, jelen vagyunk a létben, de jól tudjuk,

nélkülünk is már előtte sokáig volt világ,

utánunk is lesz, máshol, ha a Naprendszer elég.

Bizonyos tehát, hogy megítélésünktől nem függ

semmi benne, tehát mi függünk tőle egészen,

a róla szóló tudásunkra sincsen szüksége,

így annak szükségtelensége tájékoztatónk.

Arról, hogy próbálkozásaink megmagyarázni,

akárcsak magunkat is, nem vezethető le a

világból, legfeljebb korlátozottan, hogy mi rá

válaszoló lényként magunkat alakítottuk.

Ám maga a világmagyarázat, sőt kapcsolat

vele részünkről felesleges erőpazarlás,

magunkkal kell törődnünk, élvezni az életet,

nem bújni önzéssel Mindenség-akarat mögé.