Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1915)
- dombi52
- ápr. 22.
- 2 perc olvasás

Sokan talán azt gondolják, egyértelmű, mit tanítsunk,
de amikor tananyagot kell összeállítani, már
rögtön előjönnek nehézségek, korszerűség terén
egyrészt, hogy ne legyen elavult felhasznált ismeret,
másrészt a hagyományok terén, miszerint megegyezzen
az addigi tudással, azaz illeszkedjenek, nehogy
feloldhatatlan ellentmondás keletkezzen közöttük,
ami a tanítás során derül ki, agyonvágva azt.
Mielőtt példát néznénk, módszertanilag kell dönteni
a kérdésben, hogy mit tekintünk elsődlegesnek, a múlt
vagy a jelen eredményét, ami nem értelmetlenség,
hiszen a múlt a jelenhez vezet, meghatározva azt.
És ez viszont így nem a tanítás, hanem a kutatás
kapcsolt feladata, hogy legyen új eredmény a régi mellé,
és az akkor is megszülessen, ha nincs teljes egyezés
köztük, legalább feltevésszerűen állítsuk elő.
Mert csak akkor lehet vizsgálni, hogy megcáfolja-e az
addigi álláspont, vagy erősebb lábon áll annál, s így
azt kell további vizsgálatnak alávetni, vissza a
kezdeteiig, helyes volt-e akkor a kiindulás.
Mindez a természet tanulmányozása esetén jól
bevált gyakorlat, hogy új, jobban összerakott kísérlet
révén, ami újabban sokszor csak gondolatkísérlet
az elméleti tudományokban, ami nem ugyanaz,
mint a társadalomtudományok eszmekritikája,
amott könnyebben megy az új eredmény belátása, itt
nehezen, néha lehetetlen hatalmi érdek miatt,
a féltékenység pedig ekkor nem válogat eszközökben.
No, nem a főhatalom szól bele a tudományba, de
tudományképviselet lesz hamisan kisajátítva,
magas szintre emelkedett eszmerendszer élet-halál
küzdelmet vív fennmaradásért szinte már mindenáron.
Ráadásul oda-vissza kölcsönös függésbe vonva,
most már a valódi hatalmi erő is szereplővé
válik, többnyire a régi mellett, hiszen onnan jöttek
többen közösségi vezetőnek, mint újabbak közül.
A példa pedig a történelem, írását kezdettől
ily összefonódás jellemezte, sőt a megrendelő
tudatosan használta népek felmagasztalására,
míg másoknak örökölt szolgaságot, vagy sok bűnt osztva.
















