Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1918)

Bizonyára jó, ha ismersz okos embereket,

de nemcsak azért, mert beszélgetve velük, kaphatsz

tőlük sok új vagy jó ismeretet, mint tapasztalt

társak szintén hasznos módon eligazíthatnak,

hanem mert akkor is kapcsolatban maradsz velük,

mivel látó-, jobban mondva gondolatkörödbe

kerültek, amikor nincs közvetlen érintkezés,

de mégis „rajtuk függ” figyelmed, belecsimpaszkodsz

agyműködésükbe, s megszólal tudásuk benned.

De ehhez tényleg odaadón kell viszonyulni,

odafordulva ráhangolódni, tisztelet

ne legyen például akadály, katedra vagy

szószék magasa ne válasszon el rajongottól.

Nem lehet ezt másként megfogalmazni, rajongás

ugyanis lebontja a gátlásokat, hogy közel

kerüljünk valakihez, mi lehet bevallatlan,

nem kell tudatosítani ahhoz, hogy működjön.

Ilyenként sokkal jobban magyarázható szülő

s gyermeke tanítási–tanulási viszonya,

vagyis az anya közelsége, fontos szerepe

garantálja azonos agyhullámzásukat, s így

a gyerek sokkal többet tanul, mint ami elvárt.

Szoktuk is csodálkozva mondani, „honnan tudja?”,

és azzal már nem törődünk, hogy nincs rá válaszunk,

mert az öröm miatt elül e kíváncsiság és

olyan sok az ilyen eset, hogy nem megjegyezettek.

Vannak még megérzések és egyidejűségek,

amikre szintén nemigen keressük a választ,

hogy miként vagy miért fordulnak elő, élvezzük

inkább az ilyen szoros kapcsolat előnyeit.

S hogy ilyesmi álmunkban is előfordulhatna,

alvás közben, erre már alig gondol valaki,

visszariaszt ennek elképzelése, mert „hova

vezet?” – kicsúszhat általa kezünkből a gyeplő,

amivel irányítani véljük tudatunkat,

sőt esetleg tudatosságunk foroghat kockán.

Ezért aztán megmaradunk kevésbé kíváncsi átlag-

szinten, ily ügyek s összefüggésük illetően,

elismerjük, jó ismerni okos embereket,

csüngünk szavukon, aztán megyünk a magunk útján.