Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1925)

Nemcsak az egyenes beszéd lett nagy hiánycikk a

közéletben, hanem a szándékok elrejtése

is magasfokú, – megtévesztésünk érthetetlen,

ha véleményünk amúgy nem nyom semmit a latba.

Amiről nem tudhatunk, az viszont rólunk szólna,

ha birtokába jutnánk, no nem az igazságnak,

mert lehetőségek felvázolása még nem az,

hanem törekvés-kinyilvánítás megtörténne.

Tájékoztatásunk valójában nem nekünk szól,

ámde rá adott válaszunkon keresztül másik

félnek, legyen az partner vagy ellenség, mindegy,

mert mint a hitelpénz, ez is a jövőre épít.

Hogy majd az valósuljon meg, ami ki sincs mondva,

de a háttérben a főszereplő kisebbségnek

nyilvánvaló, s hogy ne legyen szabad akaratuk

döntésben, a mi képviseletünk tesz rá nyomást.

Ezzel pedig a színjáték teljessé válik, s bár

nincs helyén semmi, az áttételeket úgy tudják

kezelni, hogy nekünk esélyünk sincs megfejteni,

mi fog történni, hogy esetleg felkészüljünk rá.

Ez a meglepetésszerű felbukkanása a

történésnek, lehetővé teszi ellenállás

megelőző kiiktatását, eszünkbe sem jut,

juthat, ha álmodó eszünkben sincs, mi fog jönni.

Felhőket sem befolyásolhatunk, mikor essen

eső, ünnepnapokon szeretjük a napsütést, így

vagy úgy, végül megvalósul az időjárás,

tervetlen, de mi van a világeseményekkel?

Azok olyan nagy léptékűek, úgy beállítottak,

hogy magamagától ered élő történelem,

mindenki a saját céljáért teszi a dolgát,

és megállíthatatlan az elkerülhetetlen?

És leginkább a szerencsén múlik a győzelem

vállalkozások között nyertes oldalon lenni,

szükségszerűen hasznos magasabb szintű tudás,

emberiség sorsa az összteljesítménytől függ?

Így lenne ésszerű és valószerű, ha tényleg

egyenes lenne róla a beszéd, mi mit ér ma,

megbeszélhetnénk, merre menjen a világszekér,

s véleményét mindenki felelősen vállalná.