Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1936)

Az „örök Évát” gyakrabban emlegetik, mint az

„örök Ádámot”, mert veleszületett csábítót

látnak a nőben, holott a férfi is hódító,

egymás felé kölcsönös a kétnemű vonzalom.

Ami hirtelen fogantatású, villámcsapás-

szerű igen gyakran, bár a hosszú együttlét

is kiválthatja, nincs rá recept, s főként arra, hogyan

kell kezelni, újdonsága taszító is lehet.

Ilyenkor magának sem meri bevallani a

szenvedélyt tapasztaló, hogy felbolydult méhkas lett

a belső világa, mindent a kiszemelthez köt,

le sem tudja venni róla lélekben a szemét.

A viszonzott szerelem a beteljesült, és ez

még csak a szellemi találkozás öröme, mert

a testit sok intézményes biztosíték védi

az elhamarkodástól, felesleges csalódástól.

Azaz belép a kapcsolatokba tapasztalat

megfontolása, észszerűséget próbálnak a

hozzátartozók belevinni az élet eme

igencsak öntörvényű folyamatába, jól, rosszul.

Vagy a közösség társadalmi szabályozása

szól közbe, még gyakrabban közvetíti, hogy zsák a

foltját megtalálja, miben sokszor nincs köszönet,

kis körben működő nem lesz nagyban is hagyomány.

És a szerepkörök mivel nem azonosak, az

egyensúly felbomlása ellentétekkel terhes,

anyaközpontúság volt természetes állapot,

leszármazást ezen a szálon tartottak nyilván.

Amire ráözönlött a férfierő átkos

torzulása, a harciasságból szerzett előny,

pusztító hatalom vett erőszakot a nőkön,

miután életpusztítást főállásban végzett.

Éva, a nő tehát ki sem tudott vonulni a

paradicsom utáni vészhelyzetből, erőnek

erejével tették Ádám párjává, csábító szerep

ritkán jutott neki, az sem volt őszinte.

Mindennek hatása máig érvényesül, még ha

bevallása nehezen is megy, álproblémákkal

eltakart, de a szerelmi erő reményteljes,

megfelelőn egyesíteni a nőt és férfit.