Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1937)
- dombi52
- 1 nappal ezelőtt
- 1 perc olvasás

7:00 AM
Még azt is szeretnénk tudatosítani, amit
nem lehet, mert a tudatba emeléstől olyan
megváltásfélét várunk, hogy majd rendbejön minden,
okosabbak, ügyesebbek leszünk, s nem csalódunk.
De ez a törekvésünk tehát akadályokba
ütközik, mert a tudatlanságunk túlnyomó
minket érintő folyamatokat illetően,
alig van, aminek minden mozzanata ismert.
Életvonalunk jelen szakaszát jól belátjuk,
korábbiakról az emlékképek bevillannak
eléggé összefüggéstelenül, kezdetekről
pedig rólunk szóló elbeszélésekből tudunk.
Egész testi életünk rejtelem, bár egészség
központi gondolat egy idő óta, részletek
tárulnak fel, sérülés, betegség esetén hogy
mi nincs rendben, tudósít róla, mi hogyan működik.
Szándék, akarat mennyire esetleges bennünk! –
teszünk elhatározást, de aztán nem tartjuk be,
azaz kell a család, a közösség segítsége,
szinte csak nekik szól fogadalmunk, nem magunknak.
Hinni kell magunkban, jól tudjuk, de igen nehéz
tudatosan vállalni kitartást hitünk mellett,
megyünk előre, de másokra pislantunk, miként
haladnak látszatra jobban, mi lehet a titkuk.
Hiába tudatosítjuk, ők is megharcolnak
pillanatokért, nehéz elfogadni, hogy ebből
ránk is állandó erőfeszítés következik,
isteni beavatkozást kérünk, könnyebb legyen.
Aztán egyszercsak fordulatot vesz az életünk,
rájövünk, hogy jobban járunk, ha nem tudatosan
tesszük minden dolgunk, mert pihentető is lehet,
ha hagyjuk menni a maga útján események
minket is érintő menetét, nem kell izgulni,
jön-e a villamos, hogy fel tudjunk rá szállni,
nem dől-e össze a magas ház, ahol liftezünk,
nem erőltetjük-e meg szívünk futás közben.
Így aztán egyensúly tudatos és nem tudatos
között szinte magától alakul ki, tapasztalt
jó érzés táplálja létrejöttét, de az nincsen
tudatosítva, mert vigyázunk, nehogy elrontsuk.




















