Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1943)

Lelkiállapotnak tekintik belső érzések

kavalkádját, holott csak a testtel együtt

működik bennünk a lélek, lélekállapot az

így, tudatosságot és tudattalant bevonva.

Testi jelenlét nélkül nincsen jelen-átélés,

mert a jelen nem múlt vagy jövő, amit gondolat

közvetít úgy, hogy ott sem voltunk, illetve vagyunk,

tudjuk, volt és lesz, de a most kimarad belőle.

Ahogy az érzések sorhulláma ellep minket, 

testi változást, testfelkavarodást megélve,

könnyen elviseljük, mert a testünk fékez, hűti

a kedélyeket, amit lélek tüze gerjeszt.

A lélek tud ugyanis szárnyalni, nem a test, nem

vagyunk madarak, és nem is átvitt értelemben

értendő a dolog, hogy repdes a lelkünk, hanem

lelkesedés átjárva testet, légiesíti. 

A gondolat a hatáskeltő, de az a lélek

másik oldala, ha ez meg a puszta testiség,

kellünk hozzá, hogy legyen a tartalma kifejtve,

ha nem akarjuk, hogy könyvekben holtan heverjen.

De még egyszer, hangsúlyozzuk, hogy testi változás

nélkül nem működik a lélek, nem érezzük a

hatását, csak ha felizzik a vér, erősebben

ver a szív, mit ha tudatosítunk, még jobban ver.

Két véglet tiszta gondolat s a gondolattalan

létezés, vagyis a kettő ugyanaz, tartalmaz

és alakít, kimondva megragadja, s amit fog,

beszédes, jelentést tartalmaz mindenféleség. 

Játszunk a szavakkal és játszunk az életünkkel,

aki hallgat, bár lenne gondolata, olyan, mint

a meg sem fogant gyermek, ha a testi gépezet

működőképes, de akarat hiányzik hozzá.

Nem megismerő világelsajátítást végzünk, 

amikor nevén nevezünk tárgyat, jelenséget,

hanem teremtőerőt gyakorlunk, aminek árama

értés, belőlünk fakad s folyton visszaverődik

másoktól, visszajön tehát, testi jelzésével

változásuknak befolyásunkra, beszámolnak

magukról, világukról ők is, így gazdagodunk

lélekben, gondolat testet öltve és fordítva.