Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1954)

Istentelen vagy istenfélő, aki nem képez

biztonsági tartalékot? – úgy éli világát,

úgy él a világban, mintha baj sosem érhetné,

mintha minden érte lenne, őróla szólna, és

valakik kötelessége gondoskodni arról,

hogy minden napon minden rendben legyen számára,

kiszolgálják őt bármerre megy, bármit kívánhat,

teljesül, tenyerén hordozza az élet java.

Bizalma határtalan és túl is megy normális

feltételek teljesülésén, mert úgy él, mintha

sosem romlana el körülötte semmi, sőt a

rendelkezésére állók mindig kiválóan

fognak működni, ideje minden percét tövig

kihasználhatja, nem késik le semmiről, nemcsak

fontos dolgokról nem, mindig jön a csatlakozás,

nemcsak a közlekedésben, de a fejlődésben.

Mint akinek megszületni volt a legnehezebb,

mert utána már pontosan következtek egymás

után az előrelépések, csúszott-mászott,

felállt, járni, beszélni kezdett, s iskolák jöttek.

Soha nem bukott meg, nemhogy évismétlésre lett

volna szüksége, sőt kiválónak minősítve

jutott el minden lépcsőfokra, aztán munkába

is meghívták, akarták, hogy őnáluk dolgozzon.

Sikert sikerre halmozott, munkacsoportban is,

egyénileg is, javadalmazásával mindig

meg volt elégedve, mindent megvehetett, amit

megkívánt, így aztán nem kívánt sosem túl sokat.

Élete vége felé gondolkodott el azon,

hogy sosem jutott eszébe addig rágondolni

sem, milyen szerencsés, hogy annyira rendben mentek

a dolgai az életben, kiváltságosként élt. 

De nemcsak ő, hanem szinte mindegyik közeli

ismerőse, munkatársa, családtagja szintén

ilyen baj nélküli életet él, amit modern

világnak tulajdonít, illendő a színvonal.

De azért mégis tudja, hogy bár tehetségének

köszönheti sima, sőt fényes életmenetét,

boldogságát, azt azonban csak részben magának,

szorgalmának, kitartó hűségének, hitének.

További köszönet illeti – s itt kettéválik

az irány, világnézetfüggőn – a társadalmat,

a társas lét szereplőit, akik biztosítva

számára a kedvező körülményeket, igen

jól közreműködtek élete alakítása

terén, de hogy mindez tehát hiba nélküli lett,

az tudott lenni, tovább gondolható, hogyan és

miért történt, ha nem is a minden percet kézben

tartó, minden tettet támogató Gondviselőt

kell mögötte látni, de jó világelrendezést,

ilyenné teremtődésének alapját már az

istenképzet tudja a legjobban megragadni.