Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1962)

Ez meg az körülöttünk nem ugyanaz az ez,

ez itt, ami van egyáltalán, de hogy a nincs, nincs,

és mi nem mindig voltunk és leszünk itt, csak vagyunk,

felfogóképességünkkel új világminőség.

Ilyet más létező nem tud, ezért hiányoznánk,

ha nem lennénk, most már, hogy emberré teremtődtünk

az idő teljességében, rávetítve tudást

a létre, újfajta létkülönbséget alkotva.

Ez pedig az állítás képessége, és persze

a tagadásé, ami ugyanaz, csak másféle

kimenetellel, egyik hozzátesz gondolatot

a mindenséghez, másik elveszi tőle, hogy nincs.

De a nincs, nincs és a van sem más, mint ráhelyezés,

névadás, művelet különböző megnevezettel,

tulajdonságokkal, csak hasznos mivoltát jól

kihozva, elősegítve, őrizve, fejlesztve.

Ehhez társul a cselekvés, most már határozott

céllal, alakítva a környezetet, növényt és

állatot, célirányosan, mi kezdetlegesen

bennünk is megvan, bennünk szintén megvolt korábban.

De éppen a szándék hasznos beleillesztése

a tevékenység külvilágra gyakorolt, s egyre

eredményesebb hatásába, tett minket mai

emberré, gondolkodóképességet növelve.

Mivel pedig ebben egyedülállók vagyunk, úgy

látszik, mintha minden más tényező kiszolgálna

bennünket, javunkra lenne, értünk lenne, büszkék

is lehetünk magunkra, de méltónak kell lenni.

Érdemnövelőnek, hogy érdemdúsak maradjunk,

felfedezve az anyagi vonatkozásokat

éppúgy, mint az emberieket, utóbbiakat

lelkinek vagy szelleminek nevezettnek véve.

Betartva a tudás azon jellegzetességét,

hogy valósághűséget minőségismeret ad,

ez végigviszi a skálán a tudásszerzést a

végletekig, ellentétessé téve a dolgot.

Ezen túl a képzelet nyújtotta lehetőség

természete is fontos számunkra, hogy valami

van, vagy nincs valami és valahol, minket pedig

ez úgy érint, hogy halálunkkal mi is megszűnünk.

Születéssel lettünk, de nem előzmény nélkül, mert

a szülők is lettek, s ha jól nevelkedtek, nekünk

még jobb dolgunk lett, megismerés útján haladva 

az emberség fenntartása nemes feladtunk.

Ennek pedig tehát nincs kitüntettsége a

mindenség felől, mindnyájan is elpusztulhatunk

világűr-viszony kedvezőtlen fordulata

által, mert most törvénye életszerűen kedvező.

Ilyen tudással viszont a legfontosabb legyen

a teljes alkalmazkodás, mibe nem fér bele

az önpusztítás, ami felé a képzeletünk

szintén törékenységének nem belátása visz.