Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1972)

A jó egészséget kincsnek mondani nem több,

mint hozzávetőleges meghatározás, sokkal

többről van szó, ismerjük pontos kiterjedését,

ha bármely részletét is elvesztve megszenvedjük.

Korlátozás hiánya, más szóval betegségé,

de mi ha jön, nehéz magunknak is bevallanunk,

vállalni a velejárókat, és következnek

továbbiak, általában roncsolás belőle.

Mindez nem egyértelműen tragikus, túl lehet

élni, meggyógyulni valamennyire, de az már

nem lesz ugyanaz az élet, nem ugyanolyan, mint

volt, csak néhanap, vagy folyton, érzünk különbséget.

Idővel lejár a lemez, szokták mondani, de

a testünk nem gép, nem igen cserélhetők benne

az alkatrészek, inkább szerszám, melyet időnként

élezni kell, de ha lekopik az él, tovább nem.

Meg aztán pontosan nem is tudjuk, hol a határ,

fejlődés és hanyatlás között, egyikben még nagy

a töltekezés, gyarapodás, másikban meg kell

állapítani, hogy többre sosem leszünk képes.

Főként az ügyességet kell gyakorolni, hasznos

mozdulatokat, hogy eredményesek lehessünk,

a munkavégzés nagy része is ezen alapul,

nem véletlen csodáljuk mesterek képességét.

S mintha ez a tudásszínvonal tárgyszerű térben

kiváló biztonságot, állandóságot, és még

megelégedést is biztosítana, testünket jól

hozzáigazítva, változatlanul teljesít.

Ez lesz számunkra az igazi egészség, hogy úgy

számíthatunk magunkra, tudunk munkát végezni,

más ezt így nem, illetve álmunkból felébresztve

is megy, s begyakorlása észre is vonatkozik.

Valójában az egészségesekre épül ez

a világ, benne a fogyatékosok is annak

számítanak, igazából fájdalom a kulcs,

az jelzi, hogyan műküdhetünk, beteg vagyunk-e.

Ám nem elég a fájást megszüntetni, enyhített

tünet is ártalmas, de az okot kell kezelni,

elmúlasztani gyulladást, beforrjon a seb,

álljon meg a gyengeség, jöjjön vissza az erő.

Régen ritkán mentek orvoshoz az emberek, és

kórházban igen sokan nem jártak, legfeljebb csak

beteget látogatni, az öngyógyítás sem a

gyógyszerekre épült, inkább hittek javulásban.

És magasabb volt a fájdalomküszöbük, étel

és ital tisztább, hatékonyabb volt, szabályozták

vele szervezetük működését, fűvel-fával

gyógyítottak, ami ételt s gyógyteákat takar. 

Valamiképpen jobban ismerték magukat, mint

mi, hogy mit bírnak, meddig mehetnek el, ritmust az

ünnepek adtak, a naptár előírta ügyek

az egészség megőrzésére is jól kiterjedtek.

Inkább hiedelmeink szólnak róluk, a modern

életmód nem ismer el jónak mást, így megszólja

a régit, de ne feledjük, e szép világunkat,

nem tudjuk, mily régen alakult ki és jön velünk.