Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2017)

Igen sok minden van körülöttünk és fejünkben,

amit nem szokás firtatni, honnan van, mikor jött

be az emberi életbe, hogyan keletkezett,

kinek-minek köszönhetjük, miért maradt még fenn.

Az étkezés, az ételekhez való viszony sok

mozzanata magátólértetődő – a déli

levesnóta felhangzásáig, amit a déli

harangszóhoz kötnek jólétükben az emberek.

Persze nem mindenki ül asztalhoz ebédelni

pontban déli tizenkettőkor, ebédszünet is

álom sokaknak, de azért az ebéd már talán

nem, s ha igen, az ellen megmozdul fejlett világ.

Az ételkészítés viszont sosem fog kimenni

divatból, mert a friss főzetnek, süteménynek nincs

párja, és egyre tudatosabb a választékból

választás, nyersanyag otthoni feldolgozása.

Igyekszik ide beszivárogni a tudomány

is, de ameddig nem lesz iskolai tananyag,

csak esetleg itt az önképzés ilyen módja,

általános még mindig anya–lánya tanítás.

És jellemző, milyen gyakorlati ez az egész,

hiszen rögtön értékelhető az eredmény, jól

vagy rosszul sikerült-e, ízletes, ízetlen, vagy

odakozmált, és még sok fokozatot ismerünk.

Elvontan, elméletien kevesebbet szólunk

minderről, jelentőségét nem kell kiemelni

külön, hiszen rögtön jelentkezik, ha éhesek

maradunk, vagy enyhén szólva nem élmény az evés.

Ugyanakkor azt is tudjuk, nemcsak fűbe-fában

az orvosság, ételben is, az vagy, amit eszel,

és elődeink már igen okosak voltak, mert

böjtöt és tésztanapot tartottak, s más egyebet.

Változatosabban is étkeztek, sok halat és

gombát, de szalonnát, zsírt és sózott-füstölt húst is

bőven, főzelékeket, lekvárokat, zöldséget és

gyümölcsöt, teát s szeszes italokat víz helyett.

Inkább csak műsorként halljuk mindezt emlegetni,

ahelyett hogy részévé tennénk életünknek, hogy

ne gyógyszerekkel próbájuk helyrehozni, amit az

egyoldalú étkezésünkkel elrontogatunk.

És álkérdés, azért élünk-e, hogy együnk, avagy

azért eszünk, hogy éljünk, különválaszthatatlan

ételélvezet és annak szükséges mivolta, 

mert étvágy felkeltése fontos szerepet játszik.

Illetve az étkezési kultúra teszi ki

emberségünk jelentős részét, analfabéták

vagyunk tehát e téren, ha nélkülözzük üdvös

érzetét, testi-lelki erőnk ered belőle.