Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2052)

Mi van érted, és miért vagy te, látszólag nehéz

kérdés, mert azt hiszed, hogy egyenrangú veled a

világ és a többi ember együttesen, de nem,

ők a miért-kérdés oki oldalát képezik.

Számodra, elsősorban, és aztán célként később

jelennek meg, szinte egészlegesen, kivétel

nélkül, mialatt téged végig a célod hajt és

kevéssé gondolsz előzményeid célzatára.

Vagy éppen okára, hogy valójában okozat vagy,

egyesített vágyak eredménye, amit neked

szintén gyakorolni kell, ha oda akarsz jutni,

ahol ők vannak, világot alkoss valakinek.

Én valakiknek alkotok, sokaknak, mondja a

művész, a tudós, de az nem ugyanaz, attól még

nem folytatódik az ő anyagi valósága, hogy

világváltoztatást tett ki a terítékünkre.

A szellemi alkotásnak nincs testi vonzata,

csupán tudati szinten ragadható meg mindig,

érzéki élmény és hasznossági alkalmazás

hamar múló továbblépés, a gondolat örök.

Ám amikor a gondolatból elhatározás lesz,

hogy gyereket akarunk, kilépünk magunkból és

ugyanolyanként folytatódunk, kis eltéréssel

persze, sokszorozottan folytatódik életünk.

Ekkortól már minden értetek van, nemcsak érted,

mint addig, családodért gyűjtesz boldogulásra-

valót, míg korábban magadat építetted, méltó légy

alkalmasan az élet szép továbbadására.

Akkor is tiéd volt a világból, amit képes

voltál elérni, megragadni és befogadni

belőle, előkészületként teljesítményhez,

igazihoz, lett légyen az bár gyermek vagy eszme.

Utóbbit sem könnyű ám világra hozni, sok a

buktatója az eszmetörténetnek, hogy legjobb

lépésig eljuss, bármely részét kifejezni és

bármilyen eszközzel, gondolatszerkezet lesz abból.

Bárki számára kinyilvánítod érzékletes

vagy elvont úton eljuttatva hozzá, de csak ha

előzetesen kivívtad a körülményeket

biztosítók bizalmát, zsűrizhet közönség is.

Nagy tévedés utódlásnak tekinteni – talán a

hatalmi szférából véve a hasonlatot – a

saját viszonyunkat gyermekünkhöz, különösen

ha több született, egész valónkat odaadjuk.

De az csak táplálja a felgyújtott tüzet, lendít

az elinduláson, aztán már hátulról nézzük,

amint ők tovább haladnak, mint mi valaha is

álmodni mertük, mert a világ előrelépett.

És itt már igen kicsinnyé válunk, kiállunk a

versenyből, világcsodálatunkat még megtartjuk,

de elsajátítását már fiatalok viszik

tovább, reményünk a sikeres átörökítés.