Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2073)

Sok nehézségünket megosztottságunk adja, mert

kerülőutakra terel, ha amit közeli

társtól megkaphatnánk, nem tőle kérjük, mert más a

világnézete, beszéljük be magunknak mi is.

De nem gondolunk bele, hogy tényleg más-e, vagy csak az

érdekvélekedésben különbözünk, mert más az

elsődleges, célban és eszközben, módszerben és

időben, különben igencsak egyformák vagyunk.

Akár másik oldalon is találhattuk volna

magunkat, véletleneken múlik, ki hová áll

vagy csapódik, de az alapvető értékekben

bizonyára megegyezünk, sőt azonos vagyunk.

Hiszen főként magát az embert látnánk szívesen

boldognak, szeretnénk boldogítani családunk

esetében, azaz elismerjük mindenkinek,

a jussát ebben, mi nem rekesztenénk ki senkit.

És a teljesítményeket is látjuk köröttünk,

távolibbakról pedig tudomást szerzünk, lényeg,

hogy mindenki egyaránt töri magát a jóra,

jobbra, aki nem, valami baja van, sajnáljuk.

Értékeljük tehát az erőfeszítéseket,

a helytállást munkahelyen és családi körben,

iskolai végzettséghez szükséges szorgalmat,

s hogy feltehetően alkalmasak vagyunk élni.

Mi kell még több ahhoz, valójában semmi, hogy úgy

tekintsünk másokra, mint akik közül bárkivel

jól járhatunk, ha közelebbi kapcsolatot vagy

cselekvést kezdünk, amikor közös ügyünk támad.

Honnan van akkor a bizalmatlanság, kétely, sőt

félelem, hogy rosszul járhatnak, ne bízzunk szinte

senkiben, csak kézről-kézre adott szakemberben,

lehetőségben, ételben-italban, orvosban.

Meg aztán a feltételezések: bizonyára

nem tisztességes úton szerezte, amije van,

ne szólj szám, nem fáj fejem, kéz kezet mos, nem zörög

a haraszt, ha a szél nem fújja, és sok hasonló.

Valójában ma az oszd meg és uralkodj elvet

bontja le a legkisebb egységig, aki képes

hatalmat gyakorolni másik ember fölött, és

különösen ha nagyszámú népességről van szó.

Azaz nem az ember bensőjéből jön a káros

bizalmatlanság, az felkeltődik, mesterséges

folyamatban, de rejtett összefüggésben, legyen

megdolgozva a lélek, kiszolgáltatottsággal.

Pedig ha összefogna a következő, több száz

millió áldozattal járó világháború

kirobbantói ellen a végzetes veszélynek

kitett népesség, könnyedén elbánhatna velük.

És akkor béke lenne, nyugalmas élet, gyorsabb

fejlődés, mint fegyverek árnyékában, mondja az

okosabbja közülünk, de lehurrogják, hogy nem

lehet, nem megy, éppen a széthúzásunk miatt.

Mert elköteleződtünk a szervezést szervező

szervezetek szervezeti rendje egy-egy pontján,

függünk tőle, s akkor már nem tartjuk érvényesnek,

hogy az is függ tőlünk, sőt teljesen mi tartjuk fönn.

Ezt a tehetetlenséget kell felismernünk, hogy

ne legyen nyomatéka tovább, ami tehát csak

fülünkbe juttatott szólam: versengő ellenség

a másik, de mi egyezzünk meg a szeretetben.