Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2077)

Uralkodó a király neve a magyaroknál,

de idegen hatásra megfordult az értelme,

eredeti alapja volt a szolgálat elve,

mi hatalmi szerepkörben csak nálunk volt szokvány.

Amidőn a magyar nép uralta felettesét,

az annyit jelentett, hogy elfogadta vezérnek,

azt irányította, miről szóltak döntő érvek,

nem ég szülte őt, másra használtak regét, mesét,

Korábbi dicső tettek példaként idézettek,

s a nép egyszerű fia tanulságos dolgai,

képszerű előadásban, értelmük még mai

szemmel is korszerű, mitől a hatalom retteg

manapság, hogy bárkiből lehet győzelmes király,

aki rátermett és előtte már bizonyított,

minden nehézség közt megőrzött rábízott titkot,

hogy az élet maga a legszebb, nem síron virág.

Ezért áruló az, vagy csak árulkodó róla,

ha aki feláldozná népét valamely célért,

tetézi, hogy arra másról festették a cégért,

ilyen vezető aztán nem hallgat a jó szóra.

Az eredeti történelmi történetekből

látjuk, családi perpatvarokból lett háború,

trónra ülhet-e az utód, ha már lett nagykorú,

alkalmassági rend miatt ez minálunk megdől.

Közvetlen rokonságból, vagy teljesen újonnan

választottak elődeink ma szentéletűnek

mondott kiváló személyt, akit bátornak, hűnek

ismertek, kit mindenki követni fog a honban.

Éltek már akkor emberek a Föld minden pontján,

de nem minden zugában persze, ritkán lakott volt

a táj, a természet nyújtott biztonságos otthont,

anyajogú társadalom alakult ki spontán.

Nemcsak a kamra, a konyha és a tűzhely okán,

leszármazást is anyai ágon számítottak,

mikor viszont a vadászokból lett harci osztag

támadt szomszédokra, erkölcs fennakadt tű fokán.

Műveltségemelés adott embersokaságot,

honnan toborozták a harcra vállalkozókat,

győztes–vesztes viszony keltett hamis rosszat–jókat,

egész ország megszenvedett sorkatonaságot.

Máig fennmaradt erőszak-kizárólagosság

a hatalmi szférához kötve, igaz, törvények

szabályozzák, mit tehetnek meg, s nem, emberlények,

de önrendelkezésben tudatlan a lakosság.

Csak vakon rábízza magát képviselőire,

kik kezéből háborúk rég kivették a gyeplőt,

látunk szolgákat és aranyban fénylő főszereplőt,

ezért nem tudjuk feltenni a pontot az i-re.

Pedig tehát a mintánk kiterjeszthető lenne,

van rá kifejezett intézmény, a helyben döntés,

többiekével egyeztetve lehet köszöntés

jövő felé, emberiség önjavára tenne.