Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2080)

Töltsd tele hittel a szíved és nem fogsz csalódni,

ésszel a lelked is jó gondolatról fog szólni,

a remény tudása tudomány meggyőződése,

örökös siker győzelmes lélek szívverése.

Milyen hosszú ideig magától jön egészség,

gyerekkor, fiatalság közege a merészség,

ha meglett korodra szellemileg is felnőttél,

nem fordul elő, hogy ágyúval verébre lőttél.

Sem a sas nem kapkod a légy után méltósággal,

légy jó egyensúlyban magaddal és a világgal,

senki nincs jelen tudatosan emberen kívül,

éld életed félistenként, és add magad hírül.

Fél, mert tested elporlad majd, csak a lelked örök,

harmad, negyed, mert keringenek szellemi körök,

agyad villanymotor, érzékszervek áramszedők,

befogott csillagsugarak az eget átszelők.

Nemcsak a világról tudsz, de más emberekről is,

köztük vannak lusták, de még többen törekvők is,

a te döntésed, hogy melyik réteghez tartozol,

kiemelkedőn állsz, vagy fejedre szégyent hozol.

De miközben úgy érzed, hogy te tartod az eget,

válladon nyugszik értékek terhéből nagy szelet,

hittel fordíthatod meg a vonzódás irányát,

lehívott fénnyel árasztva el éjsötét bányát.

Életünk forrásává téve a természetet,

jó anyaként nyelved tudatlant tudással etet,

utódok szárnyalása repít hosszú jövőbe,

fájdalommal szolgálni is öröm, te vagy őre.

Együtt dolgozva másokkal nem lehetsz magányos,

közös cél egyesítsen, szerelemmel határos

meggyőződés, hogy a jó irányt választottátok,

vállvetve mentek, nem állít meg széthúzós átok.

Miközben mindegyiketeknek van saját keresztje,

láthatatlan kötelékkel van eleresztve

gyerekkorából és épített otthonából,

nincs, ki nem öregszik, idő mindenkire számol.

Messziről a virágos rét csak zöldellő mező,

sima életpályának hat, mi jövedelmező,

s ahogy a gyümölcsfákat a méhek porozzák be,

becsülj kis sikert, nagyravágyást fagyába zárd be.

Lélegezz nagyokat, újulj meg a kikelettel,

nyugodj le napnyugtával, serkenj fel napkelettel,

hitforrásként használj fel minden létpillanatot,

miből végtelenről tudsz, neked is sok adatott.

Ha összekötöd cselekvés-csokorba, színláncba,

hanghullámba, festett s rajzalakzat-kavalkádba,

mondanivalód értelméért érdemes élni,

és a másik emberért, legyen az nő vagy férfi.

És csak egyvalaki által lehetsz kiválasztott,

számára veled lenni jelent teljes malasztot,

nem a szerencsén múlott, hogy ez lehet kölcsönös,

a te érdemed, hogy ilyen vagy, igen különös.

Munka s alkotás eredménye már lehet igen messze,

egyéniséged tüze sosem lehet elveszve, elhamvadva,

ha most is, mint mindig, tovább lendülsz,

rügyként fakadsz, ősszel szőlőcsengettyűvel[1] csendülsz.

---

[1] Szüretkor a gazdasszony – édesanyám, Darai Lajosné Molnár Juliska ­– előre ment a szőlőben (a szőlőtőkék között) és szárastul leszedte a legszebb fürtöket, majd csengettyűbe (csokorba) kötötte, és ezt ajándékozta a szüretelő vendégeknek, és otthon a kamra mestergerendájáról lelógatva így sokáig elállt, finom, ehető maradt.