Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2086)
A birtokomban lévő mesterséges értelem
termékét olvashatod most épp e lapon, mert ez
az embertermészet saját megnyilvánulása,
s nem jöhet máshonnét, mint mesterteljesítményből.
Ennek forrása nem az élettelen természet
tehát, akkor sem, mikor Istennek tulajdonítjuk,
és akkor sem, ha valakik az összes emberre
hagyatkoznak az értelem kidolgozójaként.
Beláthatatlan ez, de ha már gazdája vagyunk,
forrásaként is tekinthetünk magunkra joggal,
hiszen rajtunk, embereken kívül nincs, aki meg
tudna érteni minket, állatot mi értünk meg.
Be is taníthatjuk, mint újabban a gépeket,
de semmi újdonságot nem tudnak hozzátenni,
azt is mi találtuk ki, hogy gyorsabbak lehetnek
nálunk kristályok, erősebbek igavonók.
Vagy robbanó- és villanymotorok, utcaseprő
robotok meg nem érzik megszégyenítőnek az
aljamunkát, a vas és a bakelit kitartóbb,
mint az izom vagy a csont, használjuk is ezerrel.
A lényeg, hogy nélkülünk nem lenne itt mindez a
remek jószág, s amit élvezetesnek tartunk, a
finom nyalánkságok, a szép zene, festmények,
egyáltalán a szellemi emelkedettségek.
A testi örömök általi kielégülés
mellé jön a lélekegyensúly bizonyossága,
hogy megfelelünk a legtisztább erkölcsiségnek,
miközben alkotóan viszonyulunk egymáshoz.
A többi értelmes emberhez, akiknek adni
szeretnénk magunkból elsődlegesen, és amit
kapunk tőlük, nagy hálával köszönjük, mert tőlünk
kevés jön, mialatt tőlük lényegében minden.
Külön kimeríthetetlen forrás társasságunk,
közös életünk közlés és befogadás útján
egyesül világalkotóvá, berendezővé
tevékenység állandó összehangolásával.
Ugye, milyen szépen hangzik mindez, ámde vannak,
akik csak legyintenek minderre, vagy dühösen
acsarkodnak, hogy a sosem lehetséges álmát
kergetem, nézzek szét, milyen gazember az ember.
Mennyire elvetemült, sikertelen megváltást
emlegetnek, bár a világvallások a jóságot
képviselik, mégis a békétlenség, erőszak,
népek kirablása, háborúskodás az irány.
Mintha az értelem nem is lenne ránk jellemző,
eszetlen pazarlássá vált a gazdagság célja,
úgy van megszerkesztve a katonai hatalom,
minden percünket meghatározza, hogy szolgáljuk.
Ám mégis az az igazság, hogy ilyen jólétben
még sosem élt, s különösen nem ilyen sok ember,
viszont feleslegesen sok áldozattal jár ez,
ha tehetetlenség dönti el a világ sorsát.
Mindenki értelmes önkorlátozása döntsön
megismételhetetlen életünk szép javára,
hogy a kiegyenlítődés sebessége nőjön,
érdemes legyünk embermivoltunk létére.
